Cím: Farkas és bárány
Korhatár: 14
Műfaj: Romantikus
Szavak száma: 5271
Figyelmeztetések, jellemzők: Picike AU
Jogok: A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsönvettem őket a magam és mások szórakoztatására. A történet megírásában semmiféle anyagi haszon nem vezérelt, minden jog az írónőt és a Warner Bros filmstúdiót illeti.
Szerzői megjegyzés: -
Tartalom: Mivé válnál, ha az édesapád a világ megmentője? Ha mindenki a tenyerén hordoz, lesik minden óhajod? Mindenki, kivéve a kiszemelted. Talán álságos farkassá vedlenél, aki elejti a vadat, vagy gyönge báránnyá, aki magához édesgeti? Mindezt tudatosan, vagy tudat alatt?
Lily élete sem tündérmese, még ha „neki csupán szerelmi bánata van is”.
Kulcsok: 1. Szilveszter, 2. Anastasia – Once upon a december (orchestral)
A tovább mögött olvasható a történet, jó szórakozást!
A történet .doc formátumban olvasható itt is.
Farkas és bárány
Albus is elment…
Ez az egy mondat zakatolt folyamatosan
az alig nyolc éves Lily Luna Potter tűzvörös loknijai alatt. A
kislány csalódottnak és becsapottnak érezte magát, noha jól
tudta, hogy kisebbik bátyja is a Roxfort diákja lesz ősztől.
Ó, a Roxfort!
Mennyit is álmodozott róla!
Esténként, mikor nem jött álom a szemére maga elé képzelte az
ős-öreg iskolát. James hiába is próbálta riogatni sosem hitte
el neki, hogy tömlöcbe vetik az engedetlen diákokat, esetleg
szöges ágyon kell aludniuk. Azt pedig végképp nem tudta
elképzelni, hogy a Teszlek Süveg minden elsős fülébe beleharap.
Már hogy is lehetne foga egy sapkának?
Ugye?!
- Min töröd a buksidat, picim?
Lily felemelte a fejét és könnyben
úszó szemeit az előtte guggoló fiatalemberre emelte.
- Al is itt hagyott – szipogta a
kislány, de próbálta tartani magát.
A fiúk mindig azt mondták neki, csak
mert lánynak született azért még nem kell állandóan itatnia az
egereket. Bezzeg ők is sírtak! James is, amikor leesett a
seprűjéről rögtön elpityeredett, és csak anya tudta
megvigasztalni. Albus pedig akkor zokogott, mikor a kiskutyájuk
elpusztult.
De neki bezzeg nem szabad sírnia…
- Ugye tudod, attól, hogy iskolába
ment, még szeret téged?
Lily újra lehajtotta a fejét és
inkább a cipője orrát kezdte tanulmányozni.
- Ejnye, no, az én kicsi hugicám nem
szokott ilyen szomorú lenni! Mi lesz velem, ha nem nevetsz rám?
Mosolyogj egyet a kedvemért!
Lily még mindig a földet
tanulmányozta, így a fiú az álla alá nyúlt és kényszerítette,
hogy a szemébe nézzen.
- Gyerünk, Lily, csak egy aprócska
mosolyt!
Lily szeme ekkor haragosan megvillant,
miközben alsó ajka vészjóslóan megremegett.
- Te is elmentél!
A fiú nagyot sóhajtott.
- Mert felnőttem. Így is szinte
minden este ott vagyok nálatok. Ha te is betöltöd a tizenhetet,
már nem fogsz otthon lakni. Ez a dolgok menete. Dolgozni kezdesz,
saját lakásba költözöl és férjhez mész valakihez, aki nagyon
fog szeretni.
- Te is ezt fogod csinálni? Feleségül
veszed Victoire-t?
Mikor a fiú értetlenül meredt rá,
hanyagul megvonta a vállát.
- James látott titeket smárolni.
Teddy Lupin elvörösödve pillantott a
kutató barna szemekbe.
- Igen, lehet, hogy feleségül veszem.
Lilynél ekkorra végképp eltört a
mécses. Könnycseppek szántottak végig szeplős orcáin.
- Azt akarom, hogy minden a régi
legyen – hebegte, majd a fiú mellkasára borulva felzokogott.
Teddy átölelte és úgy ringatta,
mint kiskorában, mikor keresztanyja először fektette a karjára.
Ginny Potter eközben elgondolkodva
nézte lányát, aki úgy kapaszkodott Teddybe, mint fuldokló a
mentőövbe. Ismerte már ezeket a jeleket. Szívét jeges kéz
szorította össze és néma fohászt küldött az ég felé.
Remélte, hogy nem lesz igaza.
- Minden rendben? – karolta át a
férje a derekát és apró csókot lehelt az ajkára.
Az asszony csak némán bólintott,
miközben tekintete elveszett a zölden szikrázó szempárban.
Minden vágya ez a férfi volt. Már akkor szerette, mikor még nem
is ismerte. Az évek során aztán, a gyermeki csodálat mély
szerelemmé alakult. Mára már nem gondolt arra, menyit szenvedtek
mindketten. Most azonban újra felszínre törtek benne ezek az
érzések.
Teddy eközben felállt és karján a
könnytől maszatos arcú Lilyvel melléjük lépett.
- Tudtátok, hogy James azt terjeszti,
a Süveg minden elsős fülébe beleharap?
Harry Potter öblösen felnevetett, de
mikor pillantása a lánya kétségbeesett arcára vándorolt, rögtön
elkomolyodott.
- Lily, hányszor mondtam már, hogy
nem kell mindent komolyan venni, amit a bátyád mond?
A kislány ekkor halványan
elmosolyodott.
- Robbanós vécék sincsenek? –
kérdezte alig hallhatóan.
- Mióta a nagybátyáid otthagyták a
Roxfortot, nincsenek.
- Gyerekevő tanárok?
- Perselus Pitonnal kihalt az utolsó
egyedük is.
Harry bordái közé egy könyök
vésődött, így nehezen bírt bíztatóan mosolyogni csemetéjére.
- Azt hiszem, holnap kap tőlem az a
csibész egy rövidke levelet – töprengett a férfi, miközben
családjával hazafelé indultak.
Szeptember másodikán a reggeli közben
egy másodikas griffendéles ölében egy rivalló landolt. Édesapja
haragos hangja késként szelte át a termet, miközben ő úgy
érezte, menten elsüllyed a szégyentől. Öccse kárörvendő
tekintete cseppet sem javított a kedélyállapotán.
Az évek folyamán azonban a két fivér
már versenyszerűen küzdött és közös hálótermük falán
húztak strigulákat, mikor valamelyiküknek sikerült egy újabb
rivallót kicsikarniuk a szüleikből.
Két évvel később…
- Fiúk, reggeli!
Ginny türelme már végképp fogytán
volt. Fiai még mindig nem voltak hajlandóak felkelni, holott
tisztában vannak vele, hogy két órán belül indulniuk kell. Elege
volt a rohanásból, minden évben az utolsó előtti pillanatban
értek a vonathoz.
- Al hozzám vágta a párnáját –
toppant lánya a konyhába dühtől vöröslő orcákkal. – James
pedig tíz perce könyörög még egy percért. Azt is mondta, ha nem
hagyom békén, félúton lehajít a vonatról.
Ginny lecsapta a kezében szorongatott
pálcáját az asztalra és felrohant a lépcsőn. Albus szobájának
a küszöbén egy gazdáját vesztett párna hevert. Felkapta és
minden gyengédség nélkül a fiához vágta.
- Hagyj békén, Lily – dörmögte a
fiú és még jobban bevackolta magát a takarója alá.
Ginny ekkor az ágyhoz lépett és
lerántotta fiáról a takaróját.
- Merlinre, Lily, én esküszöm, hogy
megetetlek a thesztrálokkal!
- Igazán?
Albus olyan hirtelen fordult meg, hogy
leesett az ágyról.
- Anya! Jó reggelt! – mosolyodott el
kényszeredetten édesanyja cipői mellől.
- Nyomás mosakodni!
Albus a szemét dörgölve és némán
maga elé motyogva a fürdő felé vette az irányt.
Ginny a sikeren felbuzdulva legidősebb
csemetéje szobája felé masírozott.
Egy sötét fejbúb és medvéket
meghazudtoló hortyogás tudatta vele, hogy James még mindig az
igazak álmát alussza.
A szoba közepére hányt ruhahalmaz
jelezte, hogy a gyerek még csak be sem csomagolt.
Azt lesheted, hogy majd én elintézem
helyetted! – füstölgött magában a nő.
- James Sirius Potter! Ha két
másodpercen belül nem kelsz fel és csomagolsz össze, elkobzom a
seprűdet.
Fia abban a szent pillanatban kipattant
az ágyból és kacsázva a fürdőbe iszkolt.
Ginny fáradt sóhajjal rogyott az
üresen maradt ágyra. James és Albus hangja visszhangzott végig a
házon, ahogy a fogkrémért folytattak vérre menő harcot.
Mennyire fog ez nekem hiányozni –
töprenget és lopva elmorzsolt egy kibuggyanó könnycseppet.
Vett egy mély lélegzetet, hogy
megnyugodjon, majd felállt és a konyhába indult. Már a lépcső
felénél járt, mikor felötlött benne, hogy a férjét nem is
látta reggel óta. Sanda gyanúja beigazolódott, amikor a
hálószobába lépve meglátta élete párját az ágyon.
Harry hason fekve, szétterpesztett
lábakkal feküdt, és meghitten ölelgette a párnájukat. Ginny
megállt az ágy mellett és egy pillanatig eltöprengett rajta, hogy
voltaképpen három, vagy négy gyermeke van-e.
- Harry, ébredj!
A férfi természetesen meg sem
moccant.
- Drágám, ébresztő – duruzsolta
kedveskedve.
Harry csak horkantott egyet és fejét
az olyannyira dédelgetett párnába fúrta.
Ginny az ágyra térdelt, férje fölé
hajolt majd türelmét vesztetten a fülébe harapott. Fájdalmas
szisszenés tudatta vele, hogy törvényileg is hozzá rendelt másik
fele végre az ébredés útjára lépett.
- Ginny, az ég szerelmére! –
dörmögte a férfi, és világfájdalmas arccal lapogatta meg a
fülét.
A nő átnyújtotta neki a szemüvegét,
majd dühödten felállt.
- Fél órája keltegetem a fiaidat.
Most meg téged. Hétalvó banda! Ha elkésünk, Lily lemaradhat a
beosztási ceremóniáról és biztos lehetsz benne, azt sosem fogja
nektek megbocsátani!
Harry feje zsongott a hirtelen ébresztő
óta.
- Adj öt percet, egy bögre kávét,
aztán indulhatunk – dünnyögte álmosan és nehézkesen felült.
- James még be sem csomagolt, Albus
szerintem a mosdókagylónak dőlve horpaszt, te pedig azt sem tudod
hol vagy…
Harry türelme fogytán volt, így azt
tette, amit mindig, mikor Ginny vészjósló hasonlóságot mutatott
kedvenc anyósával.
Megragadta a felesége kezét, az ágyra
húzta és megcsókolta. Az asszony csak egy pillanatig tiltakozott.
Harry lelkében felujjongott az évek óta ott lapuló szörnyeteg,
mint minden alkalommal, amikor ajkuk összeért. Mikor a nő szája
szétnyílt még diadalmasabb üvöltés csendült.
Az én feleségem – zakatolt
folyamatosan a fejében és szívét átjárta a melegség.
- Most bezzeg ráérünk, mi? –
hallatszott az ajtóból egy rosszalló gyermekhang.
A két felnőtt összerezzent és
bűntudatosan tekintettek az ajtófélfának támaszkodó Jamesre.
- Aha, szóval ezét kellett annyira
rohanni – ásított be Albus is.
Ekkor Lily vörös üstöke kandikált
be a két bátyja között. Ahogy meglátta a szüleit, szélesen
elmosolyodott és a testvéreibe karolt.
- Gyerünk, fiúk, segítsetek levinni
a bőröndömet.
Harry kajánul a válla fölött
visszatekintő lányára kacsintott.
- Rettegjen a Roxfort, ha ő is olyan
lesz, mint te, drágám. James és Albus a lelket is ki fogja átkozni
az udvarlóiból. Ha valaki mégis átcsúszna a rostán, annak én
tekerem ki a nyakát.
Ginny kuncogva fúrta fejét a férje
vállába. A roxforti diákok biztonságban lesznek a Potter fiúktól.
Lily szíve talán már a születésétől kezdve foglalt.
Háromnegyed tizenegyre értek a
pályaudvarra. A fiúk örültek, hogy végre találkozhatnak a
barátaikkal, így hamar elköszöntek a szüleiktől és
felpattantak a vonatra, Lily azonban még mindig a peronon állt, és
édesapja kezét szorongatva kémlelte a tömeget. A férfi szíve
összeszorult.
Mi lesz az ő törékeny kislányával?
Mindegyik gyermekét nehezen engedte
el, de tudta, hogy Albus és James meg tudják védeni magukat.
De Lily? Aki megsiratta mikor egy
kertitörpe elpusztult?
- Apa!
Harry lepillantott a lányára.
- Ne szoríts ennyire – mosolyodott
el a kislány.
A férfi lehajolt hozzá és utoljára
átölelte.
- Ügyes leszel, ne félj! Ha bárki
bántana, csak szólj a bátyáidnak. Vagy Neville-nek. Hagrid is ott
lesz. Rose és Hugo is segít bármiben. Írj levelet, és rögtön
ott vagyok.
Lily csak megértően végigsimított
az arcán és felnőtteket meghazudtoló komolysággal bólintott.
- Ha bármi baj lenne…
Nem tudta folytatni, mert valaki
megérintette a vállát.
- De nem lesz – mosolygott rá Luna.
– Az én keresztlányom kenterbe veri az egész iskolát.
Ginny kacagva ölelte át barátnőjét.
- Dracót hol hagytad?
Luna megvonta vállát, miközben
csókot dobott Jamesnek és Albusnak, akik a vonatról intettek neki.
- Scorpiusnak tart monológot. Tavaly
többször volt büntetésben, mint Draco hét év alatt.
A két nő felnevetett.
- Valószínűleg féltékeny –
dünnyögte a hozzájuk lépő Ron.
- Ki a féltékeny, Weasley?
Draco Malfoy mély hangjára a férfi
összerezzent.
- Csak azt meséltem, hogy még mindig
nem bírtad megemészteni, hogy legyőztelek a legutóbbi
sakkjátszmánkon – vigyorodott el kajánul Ron.
Draco szürke szeme vészjóslóan
felvillant.
Hermione ekkor ért oda és
reményvesztett pillantást váltott Lunával. Az évek során a
gyűlölködés elmúlt, de ha szóba került a sakk, a két férfi
újra a régi riválissá változott.
Ekkor vonatfütty hallatszott.
Lily felszállt a vonatra és az
ablakból kihajolva hallgatta családja utolsó instrukcióit.
Édesanyja zokogva csókolta meg, apja, Ron bácsi, és a keresztapja
pedig megígértették vele, hogy rögtön szól valakinek, ha nem
tudja magát megvédeni. Hermione néni és a keresztanyja viszont
azt bizonygatták neki, hogy mennyire jó is lesz a Roxfortban.
A kislány megadóan bólogatott,
miközben furcsa ürességet érzett. Ez az érzés annyira
ismeretlen volt számára, hogy az izgalom számlájára írta. Ahogy
a vonat ajtajai becsukódtak, a szülők az ablakokhoz tódultak.
Olyan hangzavar támadt, amiben a saját szavát sem értette,
mindennek ellenére buzgón mosolygott a szüleire. Mikor a vonat
megremegett és lassan elindult, egy könnycsepp szántott végig az
arcán.
Lehajtotta a fejét és próbálta
boldognak érezni magát.
Végre láthatja a Roxfortot!
De ez sem tudta jobb kedvre deríteni.
Ekkor egy ismerős hang csendült ki a lármából.
Felemelte a fejét és tekintete a
peronon álló fiatal férfi szemébe fúródott.
- Ügyes leszel,
picim! –
kacsintott rá Teddy.
Lily mellkasáról ekkor úgy szállt
fel a bénító üresség, mintha ott sem lett volna.
Lilyt aznap este a Teszlek Süveg a
Griffendélbe osztotta, s legnagyobb megkönnyebbülésére még
cakkokat sem harapott a fülébe. A lány büszkén ült le testvérei
közé, akik ettől a naptól kezdve lerázhatatlan árnyékai lettek
a lánynak. Ha nem is voltak mellette, mindig tudta, hogy figyelik.
Eleinte boldog volt ettől, úgy érezte, közelebb kerültek
egymáshoz. Mindenki úgy óvta, mint egy törékeny hímes tojást.
Ki is használta ezt. Lassan nem volt
olyan lény a környezetében, aki ne szeretett volna a kedvében
járni. Ha valamihez nem volt kedve, csupán lebiggyesztette az ajkát
és megtörten sóhajtott. Biztos lehetett benne, hogy bájitaltanóra
után valaki kisikálja helyette az üstjét, vagy segítenek megírni
a házi feladatát. Az idő folyamán már észre sem vette, mikor
használja ki az embereket. Annyira természetessé vált számára,
mint maga a levegővétel.
Törékeny termete és csillogó
őziketekintete mindenkiben felébresztette a védelmező ösztönt.
Egyetlen ember kivételével mindenki
úgy viselkedett vele, mintha törékeny porcelánbaba lenne. Ahogy
idősödött egyre inkább tudatában volt annak, milyen hatalma van.
A neve sok olyan kaput megnyitott előtte, melyet saját erejéből
nem biztos, hogy ki tudott volna nyitni. Egyedül az otthonában
töltött iskolaszünetekben marcangolta újra és újra az az
üresség, ami első útján is a Roxfortba. Ha csodálói nem voltak
a közelében úgy érezte magát, mint az a kislány, aki annyira
várta Teddy felbukkanását. Belül megfagyott benne valami
valahányszor a férfira nézett és csupán a fogadott húgának
kijáró szeretetet érezte. Ő ilyenkor még inkább megvetendőnek
érezte azokat az érzéseket, melyeket iránta táplált.
Nagyon sokára döbbent rá, hogy nem
bűnös dolog, amit érez, mégsem mert róla beszélni senkivel.
Legbizalmasabb viszonya az édesanyjával volt, aki serdülő korára
a legjobb barátnője is lett egyben. Rettegett tőle, hogy az anyja
elítélné ezért. Folyton azt ismételgette magában, hogy a férfi
nem a vérrokona, mégis, úgy nevelkedtek akár a testvérek. Hibát
keresett önmagában, lelt is milliónyit, ám viszonzatlan érzelmeit
sosem találta bűnnek. A roxforti utolsó évének karácsonyán
elhatározta, hogy mindent egy lapra tesz fel. A szülei minden évben
hatalmas ünnepséget rendeztek az óév búcsúztatására, melyen
minden barátjuk és az egész család részt vett.
A nagyanyja mindig azt mondta, hogy
éjfél után minden újra kezdhető. Minden rosszat el kell feledni,
s csupán a jó emlékeket vinni magunkkal az újesztendőbe. Ő
mindig csak mosolygott ezen, ám most úgy érezte, sosem volt még
ennyire igaza. Hamarosan ott kell hagynia az iskolát és felépítenie
a saját életét.
Tudnia kell, biztosan kell tudnia, hogy
gyermeki vágyai sosem válhatnak valóra.
Szíve a torkában dobogott, a vér a
fülébe tódult és egyre veszettebb tempóban pörgött körülötte
a bálteremmé vedlett nappalijuk. Mellkasa összeszűkült arra a
gondolatra, hogy a körülötte örvénylő fények közé be kell
lépnie. Nem látott semmi mást, csupán a milliónyi megbűvölt
gyertya imbolygó fényét. Tett egy lépést, de úgy érezte menten
megfullad. Belemarkolt a szoknyájába, megemelte kissé majd
kirohant a nyitva felejtett teraszajtón. A korlátnál megállt,
lehunyta a szemét és mélyeket szippantott a csípős levegőből.
A hidegnek dermesztően kellett volna hatnia rá, de ő éppen az
ellenkezőjét érezte. Ujjait a jéghideg korlát köré fonta,
kissé előrehajolt és élvezte, ahogy az apró hópelyhek az arcát
simogatják.
- Nem bírom megtenni – suttogta maga
elé, miközben könnyek peregtek alá lehunyt pillái alól.
Ekkor valaki megérintette a vállát,
mire ő egy ijedt sikolyt hallatva megperdült. Szemhéja felpattant
és azon nyomban elveszett a szürke íriszekben. A vele szemközt
álló férfi arca semmit sem árult el, egyetlen gesztusa sem
jelezte, hogy örülne a viszontlátásnak. Mióta felnőtt sosem
ölelte át, vagy borzolta össze nevetve a haját, mint régen. A
bizalmas közelség megszűnt köztük. Ő ezek után sosem mert
nyíltan a szemébe nézni attól félve, a másik onnan mindent
kiolvashatna. Most döbbent rá, hogy mennyi, de mennyi mindent
elszalasztott. Akármilyen erős varázslóvá vált is a másik,
akármivé tudott is változni egy szempillantás alatt, a tekintete
nem tudott neki hazudni. Ugyanazok az érzések örvénylettek benne,
mint amiket minden nap a vele szemközt lévő tükörkép szeméből
kiolvashatott.
Reszketegen megnyalta kicserepesedett
ajkát.
- Te…
Nem tudta folytatni, mert a férfi
megragadta a vállát és dühödten megrázta.
- Nem!
Teddy ezután ugyanolyan hirtelen
elengedte, de nem lépett hátrébb.
- Nem – ismételte szinte
hangtalanul.
Lily szerette volna a fülére
tapasztani a kezét, becsukni a szemét és kívül rekeszteni
mindent. Mindent, ami fájt, ami oly erősen marcangolta a bensőjét,
hogy azt hitte menten belehal. Mégsem tette meg, önkínzó módon
figyelte, ahogy a másik gonoszul elmosolyodik és sajnálkozva
végigméri.
- Azt hiszed nem voltam vele végig
tisztában, hogy mit érzel?
A lány egyre nagyobb undort érzett,
ahogy az oly szeretett vonások egy lesajnáló vigyorban rögzültek.
- Mit hittél, mikor ezt a kis
semmiséget magadra öltötted? Talán csak nem el akartad csavarni
valaki fejét?
Magához rántotta a lányt és minden
gyengédség nélkül megcsókolta. Lilyt a hányinger kerülgette és
szinte hallotta, ahogy elpattan benne valami. Próbált kiszabadulni,
de a köréje fonódó karok szinte satuba zárták. Minden
tapasztalansága ellenére érezte, hogy ez a mohó vágy igenis neki
szól. Ha nem is szereti a másik, a testét kétséget kizáróan
kívánja. Mindig kétkedve tekintett azokra a lányokra, akik a
bájaikat vetették be a céljaik elérésében. Most mégis
megszólalt a lelkiismerete, hisz ő sem volt különb, talán csak
némiképp finomabbak voltak a módszerei.
Olyan lenne, mint ők?
Nem foglalkozott a vészcsengővel,
mely megszólalt benne, inkább átkarolta a férfi nyakát és
testét a testéhez préselte. Érezte a másik meglepetését, de
nem hagyott időt neki, ujjai már a tarkóját simogatták.
Ha őszinte akart lenni önmagához,
akkor be kellett vallania, hogy egy része élvezi az érzéki
játékot. Ha nem is kaphat meg mindent, amire oly hosszú ideje
vágyakozik, de egy fontos dolgot megtanult ma. Nem fogja hagyni,
hogy a férfi még egyszer letagadjon mindent. Nem lesz tőle nyugta
egészen addig, míg őszintén nem tudnak beszélni. Ő ráér. Új
célt keresett, családról álmodozott, egy olyan mély szerelemről,
mely a szüleit összekötötte. Ha neki ez nem adatik meg, akkor
beéri azzal, amit kaphat.
Elhaló sóhajjal szakította ki magát
az őket körüllengő kábulatból.
- Nem! – ismétli tudatosan az előbb
elhangzottakat.
Hirtelen ébredt tudatára női
mivoltának, mely eddig benne lappangott anélkül, hogy jelét adta
volna létének. Érzete a bűvös hatalmat a másik felett, ami
sokkal magasabb rendű, mint a világuk mozgatórugójaként tartott
mágia. Másfajta varázslat ez, mely megadott minden élőlénynek.
Ajka boldogtalan mosolyra húzódott,
miközben meghallotta a feléjük úszó hangokat.
- Tíz, kilenc, nyolc…
A szerettei együtt skandáltak, várván
az új évet.
- A nagyi mindig azt mondta, hogy ha
elüti az éjfélt az óra, akkor újra kezdhetünk mindent. Semmit
sem kell magunkkal vinnünk, amit nem szeretnénk.
Teddy szeme összeszűkölt, ő pedig
tudta, hogy ez leplezett haragjának a jele.
- Hét, hat, öt…
Diadalérzet töltötte el, hisz végre
betekinthetett a másik maszkája mögé. Igaz, csupán egyetlen, de
igazán értékes pillanatra. Gyászolta álmokat kergető énjét,
ám mély tisztelettel üdvözölte az újat. Tudta, hogy vele
rengeteg háborút nyerhet meg, még ha már ma elvesztette is a
csatát.
- Négy, három, kettő…
Megfordult és ringó csípővel
elindult. Hátát szinte sütötte a rátapadó mohó férfitekintet,
de úgy tett, mintha semmiféle érzelmet nem váltana ki belőle. A
küszöbnél mégis megfordult egy pillanatra és az immár
koromfeketén izzó szemekbe nézett.
- Ugye tudod, hogy én mit nem
szeretnék továbbra is magammal vinni?
Ebben a pillanatban hatalmas
örömujjongások hallatszottak és az égen felizzottak az első
tűzijátékok.
Lily visszatért az iskolába, hogy
aztán kiváló eredményekkel távozzon gyermekkori álmainak
színteréről. Az utolsó napon, miután a szobatársai már
kiköltöztek ő magára zárta a hálóterem ajtaját és végre
megeredtek a könnyei. Siratta az elmúlt gyermekkorát, az ős-öreg
iskolát, melybe soha többé nem térhet vissza és önmagát, mert
rettegett attól, ami a falakon kívül várta. Nem akart hazatérni,
ahol bármikor felbukkanhat Teddy is. Bármennyire is szerette volna,
az otthona többé nem jelentette számára a régi meghittséget és
biztonságot. Tudta, hogy nem bírná ki, ha ugyanúgy kellene
viselkedniük egymással a család előtt, mint régen. Már most
tudta, hogy a hagyományokat követve mindenki náluk van, hogy
megünnepeljék Hugo és az ő sikereit. Az ég látja a lelkét,
szerette a családját, ám jelen pillanatban sokkal inkább maradt
volna egyedül, mintsem órákon keresztül színészkedjen. Mégis
tudta, hogy nem teheti ezt meg velük. Ez a család túlélt már
mindent, a rokonsága nagy része megküzdött a világ
leghatalmasabb sötétvarázslójával.
Neki csupán szerelmi bánata van, mi
ez ahhoz képest?
Felállt, a tükörhöz sétált és
érdeklődve mérte végig a vele farkasszemet néző fiatal nőt.
Óvatosan, mintha tiltott dolgot cselekedne felemelte a kezét, és a
sima felületen végigkövette a saját vonásait. A jéghideg üveg
érintésétől borzongás vágtázott végig a testén, fel a
karján, majd érezte, ahogy a tarkóján az apró pihék az ég felé
nyújtózkodnak. Ujjai reszkettek, miközben komótos lassúsággal
megszabadult minden csattól, mely rakoncátlan tincseit kontyban
tartották. A rézszínű tincsek a vállára omlottak, ujjaival
felborzolta, miközben ajkára egy elégedett mosoly kúszott. Lassan
lesodorta a vékony pántokat a válláról, melyek a ruháját
tartották, majd engedte, hogy a hűs anyag végigsimítson a testén.
Komótosan kilépett a bokáját ölelő kelméből és az
utazóládájához sétált.
A legalján meglelte amit keresett. Még
mindig ugyanabba a papírba volt csomagolva, melybe az eladó tette.
Hirtelen elhatározással vette meg a türkizszín, ravasz szabású
ruhát. A csillogó anyag kiemelte a szeme színét és hangsúlyozta
a hajszínének élénkségét. Sosem merte viselni, mert túl
rövidnek találta, de most szüksége volt rá. Akár egy csatába
induló harcos ölti magára a testét óvó páncélt, úgy
készülődött ő is. Nem használt varázslatot. Meg akarta élni
újjászületésének a fázisait. Egy utolsó pillantást vetett a
tükörbe, miközben a magas sarkú szandálba bújt és elégedetten
bólintott.
A vonat egy utolsót zökkent, majd
elhalt a monoton zúgás. A kabinban ülők tekintetében ugyanaz a
megmagyarázhatatlan érzelem bukfencezett, ahogy végignéztek
egymáson. Utolsó útjuk túl hamar véget ért. Lily követte
társait, majd a peronon megállt és egy pillanatra elgyönyörködött
a kisebbek örömében, akik boldogan futottak szüleik kitárt
karjai közé. Ő is mindig így rohant édesapjához, aki a magasba
emelte és megpörgette. Ilyenkor mindig úgy érezte magát, mintha
a seprűjén száguldana. Ekkor elismerő füttyentés ragadta ki az
emlékei közül. Megpördült és Jamest pillantotta meg, ahogy
gúnyosan méricskéli.
- Hugicám, nem félsz, hogy megfázol?
Lily csupán kiöltötte rá a nyelvét.
- Tuti, hogy az összes aggastyán
eldobja a botját, ha ellejtesz így előtte – mormolta Albus és a
mellettük feltűnő Hugóra pillantott.
- Az összes srác azért könyörgött,
hogy mutassam be nekik – állította, majd színpadias mozdulattal
végigsimított a homlokán. – Én azonban álltam a sarat és
utolsó verítékemig védelmeztem volna. Mit ne mondjak, nem volt
könnyű dolgom…
A három fiú egymás szavába vágva
licitálta túl a másikat, de a lány már nem foglalkozott velük.
Néhány lépésre tőlük megpillantotta a szüleit. Édesapja
elmosolyodott és szokásához híven kitárta a karját. Lily újra
kislánynak érezte magát, miközben az erős karok felemelték és
nevetve forogtak körbe.
- Végre itthon vagy! – suttogta a
fülébe az apja, ahogy újra talpra állította.
A lányt ekkor az édesanyja ölelte
magához.
- Ne is foglalkozz ezekkel a
mamlaszokkal – biccentett a fiai felé -, gyönyörű nő lettél.
Viszont jó lenne eltűnni innen, mielőtt apád rádöbben, hogy az
ő kicsi lánya felnőtt. Néhány fiatalember kocsányon lógó
szeme igencsak kihozná a béketűréséből.
Lily kacagva karolt az anyjába, aki
titkon kimondhatatlanul aggódott. Teddy
hónapok óta úgy viselkedett, akár egy megsebzett vadállat.
Harry elmondása szerint már nem volt olyan munkatársuk, aki önként
dolgozott volna vele. Ginny csupán sejtette ennek okát, de ahogy ma
a lánya szemébe nézett ugyanazt a reményvesztettséget
pillantotta meg benne, mint ami Teddyt marcangolta. Szeretett volna
rajtuk segíteni, de a saját tapasztalatai megtanították arra,
hogy egy makacs férfi elhatározását nem lehet egykönnyen
megmásítani. Azt viszont tudta, hogy Lily nem hagy majd nyugtot
választottjának.
Az ég irgalmazzon neki! – gondolta
és elmosolyodott.
Harry Potter irodájának ajtaja
hatalmas csattanással vágódott a falnak, melyről meghitten,
hópihéket idézően pergett le a vakolat. A férfi még
aláfirkantotta a nevét az előtte heverő pergamenen, majd csak
azután emelte tekintetét a belépőre. Keresztfia dühödten csapta
be maga után a megviselten nyikorduló ajtót. Teddy Lupin lehuppant
az íróasztal előtt álló fotelbe, miközben talárja alól
előhúzott egy köteg összegöngyölt újságot.
- Láttad már ezeket? – tudakolta és
egyre növekvő dühvel gyűrögette a magazinok lapjait.
Az idősebb férfi értetlenül
megrázta a fejét, mire előtte landoltak az újságok. Elég volt
egy pillantást vetnie rájuk és tudta, hogy mi hozta ki ennyire a
béketűréséből a másikat. Szinte az összes címlapról a lánya
nézett vele farkasszemet más és más férfiak társaságában.
- Beszélned kell a fejével! –
morrant Teddy, majd felugrott és nyugtalanul az ablakhoz csörtetett.
Harry újra a leányára pillantott,
aki az egyik fotóról kacéran kacsintott rá.
Ez a boszorkány aztán megkeseríti
ennek a szerencsétlen fiúnak a helyzetét – töprengett, és ha
nem tart attól, hogy leleplezi a lányt, akkor hangosan felnevet. –
Merlin mentsen meg minket a Weasley lányok haragjától.
- Csak nem hiszed el, amit ezek a
szennylapok összehordanak? – tudakolta közönyösen.
Teddy megpördült és ő elégedetten
nyugtázta, hogy a szeme sokkal sötétebb, mint általában.
Ha már a képességeit sem képes
kordában tartani, akkor Lily felkészülhet a legrosszabbakra.
- Az apja vagy, miért nem mész és
átkozod meg ezeket a bájgúnárokat?
A kupac közepéről a mutató- és a
hüvelykujja közzé csippentet egyet és undorodva meglengette a
levegőben.
- A mocskos mancsaival tapogatja, ő
meg még élvezi is!
Harry megvonta a vállát és megadta a
kegyelemdöfést.
- Lehet, hogy ő lesz a férje, vigyázz
mit mondasz! Te is tudod, hogy ugyanolyan makacs akár a
keresztanyád, nem hagyja, hogy beleszóljunk az életébe.
Teddy úgy meredt rá, mintha most
látná életében először.
- Szóval nem mész el hozzá?
Harry megrázta a fejét, majd újra az
előtte tornyosuló iratoknak szentelte a figyelmét. Keresztfia
másodpercekig úgy állt ott, mint akit leforráztak, majd
feleszmélt és szó nélkül az ajtóhoz lépett. Keze már a
kilincsen volt, amikor halk torokköszörülést hallott. Reménykedve
hátrafordult, de Harry csupán az újságokat nyújtotta neki egy
kaján vigyor kíséretében.
- Előbb aludnék egy ágyban Hagrid
egyik kedvencével, minthogy megmondjam Lilynek mit tegyen. Szükséged
lesz rá. Amíg keményebb nem akad a keze ügyébe, addig csak
ezeket fogja hozzád vágni.
Teddy szó nélkül átvette a
„muníciót”. Az ajtó újra közelebbi ismeretségbe bonyolódott
a fallal, de Harry egyetlen pálcaintésére újra becsukódott. A
férfi egymásra fektette lábait az asztallapon, miközben
elégedetten hátradőlt.
Lily hangos dörömbölésre riadt. A
világító számlap hajnali egy órát mutatott, mire ő a fejére
húzta a párnát és próbálta kívül rekeszteni a zajforrást.
Látogatója viszont nyilván elunta a várakozást, mert most már
ütemesen rugdalta az ajtót.
A lány fáradt sóhajjal felkelt és
nagyot ásítva az ajtóhoz vánszorgott.
- Mit akarsz? – tudakolta, miközben
beengedte a férfit.
Teddy égő tekintete végigvándorolt
kócos hajától, tőle csaklizott hófehér ingén át egészen a
vérvörösre festett lábkörmökig.
- Talán megbizonyosodhattál volna
róla, hogy valóban én vagyok! Van róla fogalmad, hogy még mindig
mennyi fenyegető levelet kap a család?
- Fogalmam sincs! – Csapta össze a
tenyerét csodálkozást mímelve.
Teddy levette a talárját és a
nappaliba lépve a kanapéra hajította. Lily elfordította sóvár
tekintetét a keskeny csípőről.
Tudom jól miért jöttél barátocskám,
de ebből nem eszel! – fogadkozott magában.
- Egyedül vagy?
Pimasz fráter! Mintha nem tudná…
- A többi szeretőm tudja, hogy
szeretem nyugodtan végigaludni az éjszakát.
A férfi háttal állt neki, de így is
érezte a belőle sugárzó feszültséget. Gonosz mosollyal az ajkán
megkerülte, meggylikőrt töltött egy pohárba, majd leült a
legtávolabb eső fotelba.
- Ez ám a vendégszeretet… –
dünnyögte a férfi és kiszolgálta magát.
- Nem én hívtalak.
Lily keresztbe vetette a lábát,
miközben a hatást figyelte a másik arcán. Tudta, hogy az ing
csücske alig takar valamit a combjából.
- Egyébként, ha emlékezetem nem
csal, akkor megegyeztünk, hogy nem jössz ide többet.
Teddy halántékán kidagadt egy ér,
miközben legutóbbi veszekedésük eszébe jutott.
Már nem is számolta hányadik volt
az eltelt egy évben. Mióta a lány elköltözött otthonról ő
egyre gyakoribb látogatója lett. Eleinte azzal nyugtatta magát,
hogy a keresztszüleinek segít azzal, ha szemmel tartja. Estéről
estére követte egyik szórakozóhelyről a másikra, s estéről
estére fogadta meg, többé nem teszi. Háborgott a gyomra
valahányszor egy-egy ficsúr hangzatos bókja mosolyt varázsolt a
telt ajkakra. Sosem hitte magát féltékenységre hajlamos embernek,
de erőnek erejével tudta csak visszafogni magát attól, hogy
bepancsoljon egyet a hódolóknak. Valahányszor az önjelölt Rómeók
matató mancsai felfedező útra indultak vörös köd telepedet az
agyára.
Lily viszont láthatóan élvezte
mindezt. A férfi jól tudta, hogy nincs joga ahhoz, amit tesz, de ez
sosem gátolta meg abban, hogy kövesse, akár egy kiskutya. Nem
akart belegondolni abba, hogy ez mit jelent. Könnyebb volt a hamis
bűntudat mögé bújni és azzal takarózni, hogy a húgának
tartja.
Keserű mosoly kúszott az ajkára,
hisz ahogy mostanában viseltettek egymás iránt, azért a
testvéreket valószínűleg az Azkaban legsötétebb celláiba
száműznék. Az első éjszakájukat a véletlen kósza hóbortjának
könyvelte el, a második alkalmat tévedésnek, a harmadik után már
nem is keresett kifogásokat. Oly régóta feszült közöttük
kimondatlanul minden, hogy továbbra sem tartotta fontosnak
megvitatni a viszonyuk mibenlétét. Sosem maradt reggelig és sosem
jelezte jövetelét előre. Nem foglalkozott azzal, hogy a lány mit
akar, ő pedig sosem kért semmit. Nem engedte, hogy betekintsen a
lelkébe. Egészen tegnap éjjelig nem is beszéltek szinte. Mohó
vágyaik csillapultával elváltak útjaik. Hajnalban viszont Lily
szó szerint kidobta a lakásából mondván, ez már nem elég neki
és közölte vele, hogy többé látni sem óhajtja.
Azóta nem volt nyugta. Reggel szokás
szerint szinte az összes újság címlapjáról ő mosolygott rá,
mire legszívesebben kitekerte volna a kecses nyakát. Nem bírta
elviselni, hogy más férfiak legyenek ott, ahol neki kellene lennie.
Most meg itt ül vele szemben és nyugodtan kortyolgatja az italát.
Legszívesebben a vállára kapta volna, hogy ősember módára
elhurcolja, és addig kínozza, míg nem könyörög azért,
maradjon. Egymás után peregtek le előtte az érzékibbnél
érzékibb képek.
- Ha azt hiszed, hogy onnan folytatjuk,
ahol tegnap abbahagytuk, akkor hatalmasat tévedsz -
szólalt meg a lány és komótos lassúsággal felállt.
Teddy elképzelte, hogy kinyújtja a
kezét és egy mozdulattal szétrántja az ingszárnyakat.
- Nem állíthatod, hogy türelmetlen
vagyok - folytatta Lily, miközben elé lépett és gyengéden
végigsimított az arcán. – A jó ég tudja mennyit vártam rád,
de elég volt!
A férfi vonásai kisimultak a rebbenő
ujjak alatt.
- Nem várok arra, hogy engem válassz,
nem várom el, hogy megvalld halhatatlan érzelmeidet. Nem akarok
tőled többé semmit...
Teddy nem hagyta, hogy befejezze.
Megragadta a derekát és magához rántotta, majd száját az ajkára
szorította. Lily meg sem moccant, olybá hatott, mintha nem is
lélegezne. A férfi elvesztette a türelmét, felemelte és a
kanapéra hajította. Fölé hajolt, a tulajdonos büszke és
gyakorlott mozdulataival vette birtokba a testét. Minden egyes
szeplőt megcsókolt a lány arcán, a nyakán s követte az apró
pöttyöket mind lejjebb. Azonban bármily gyengéd is volt, Lily
csupán mozzanatlanul, lehunyt szemmel feküdt alatta.
Mikor a lehunyt pillák alól könny
csordogált minden elhatározása köddé vált. Összehúzta a
lányon az inget, felállt és úgy figyelte, ahogy reszkető kézzel
begombolkozik.
- Kár lenne értem, ha csupán
élvezeti tárgyként tekintenék önmagamra – suttogta, miközben
kézfejével letörölte a könnyeit. – Menj haza, kérlek...
Teddy leült mellé, s mit sem törődött
a tiltakozásával, ahogy a mellkasára vonta a fejét. Ujjait a
sűrű, rézvörös tincsekbe fúrta.
- Olyanok vagyunk, mint a tűz és a
jég – mormolta révetegen.
- Nem inkább tűz és víz?
A férfi karcosan felnevetett és
megrázta a fejét.
- Nem. Ha a tűz olvasztja meg a jeget,
s az oltja ki a tüzet az sokkal fájdalmasabb, és sokkal
gyönyörűbb. Ha veled vagyok, úgy érzem magam, mintha egy
forgószél kapna fel. Tehetetlenül vergődök, de mégsem akarok
igazán szabadulni. Élvezem, enélkül már nem is lennék képes
élni.
Lily gyanakodva tekintett a szikrázó
szemekbe.
- Te...
Nem tudta folytatni, mert a férfi
megragadta a vállát és magához húzta.
[&]
- Hosszú, s mozgalmas élet adatott
meg nekik. Nagyanyám mindig az ő nagyanyjának szavait idézte, s a
lelkünkre kötötte, hogy sose szeressünk olyan embert, aki feledni
valót ró ránk. Midőn éjfélt kong az óra, s új lapot
kezdhetnénk, sose tegyük. Ha nem kívánjuk továbbra is megőrizni
a bánat keserédes emlékét, akkor nem szeretünk igazán. Ha nem
tudunk építeni rá, ha nem zárjuk lelkünk egy eldugott sarkába,
akkor sosem fogjuk tudni értékelni mindazt a jót, amit a
későbbiekben megélünk.
Nagyapám utolsó gondolataival
búcsúztatnám őket, s hiszem, szívünkben örökké élni fognak.
- Találkozunk még...
Ezzel a mondattal mondtál búcsút
nekem örökre. Szemedet lehunytad, és édes álomba merültél.
Álomba, melyben olyan világot láthattál, amit önmagad építettél.
Csak remélni tudom, hogy ott együtt vagyunk.
Boldogan. Békében. Örökké…
Nézem sápadt arcodat, és a lelkem
megdermed. A lelkem, amit te keltettél életre. Lágy mosolyoddal,
gyengéd érintéseiddel, gyógyító csókjaiddal. Csókjaiddal,
amik a világ legegyszerűbb, mégis legdrágább dolgai lettek.
Nekem.
Nekem, akinek sosem számított semmi.
Nekem te lettél a világ közepe.
Nekem most már semmim sem maradt.
Ujjaimat jéghideg kezedre kulcsolom,
fejemet a melledre hajtom, és figyelek. Talán dobban még egyet a
szíved. Talán csak rémálmodom, amiből menten felébredek.
Akkor itt leszel mellettem, és én
elmondhatom azt, amit eddig sosem.
Ajkaim nehezen találnak az eddig
ismeretlen szóra.
- Szeretlek!
Elpirulok, mint egy kisgyermek. Szívem
őrült vágtába kezd, miközben válaszodat várom. A percek
homokszemek módjára peregnek. Feltartóztathatatlanul.
Lehunyom a szememet, és magamban
számolom a múló másodperceket.
Egy szívdobbanás, kettő
szívdobbanás, három szívdobbanás…
De te továbbra is hallgatsz.
Ajtó csapódik, lábdobogás
hallatszik.
- Nem! Nem, ez nem lehet! – őrült
sikoltás rebbenti szét ábrándjaimat.
Nem akarok visszazuhanni a valóságba.
Nem engedlek el. Ha te elmész, veled megyek.
- Ha meghalsz, veled halok…
Teddy és Lily Lupin emlékére
Kedves Író!
VálaszTörlésMár a felkerülése napján olvastam a történetet, ám úgy éreztem, hogy erre még aludnom kell párat. Azt kell, hogy mondjam, engem nem igazán fogtál meg a történeteddel. De a miérteket lásd lejjebb.
I. A történet megfelelt-e a kihívás és az adott csapat témájának? Mennyire voltak hangsúlyosan beépítve a kulcsok?
A szilvesztert még megkaptam, a csapat témája is megvolt. De úgy érezem, hogy a zene hangulatát én nem kaptam vissza. A zenében benne van valami hirtelenség, amit én nem éreztem a történetben. 7 pontot adnék
II. Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Next-gen karaktereknél nehéz az a kérdés, hogy karakterhűek-e, hisz nem ismerjük őket, nem írt róluk igazán Rowling anyánk. Így bátran lehet kísérletezni a karaktereikkel. Ilyen esetben szerencsésebb, a mennyire sikerül kidolgozni a karaktert kérdés. A válaszom az, hogy nem igazán. Néha úgy éreztem, hogy lógnak a levegőben, hogy nem értem a cselekedeteiket, az érzéseiket, nem kaptam választ a miértekre.
Valahol ott kaptam a csúcspontot, mikor Harry, mint féltő apa, tudja, hogy lánya miért csinál magából ribancot és hagyja. Nem, ezt kétlem.
De Harry, mint mellékszereplő még hagyján, de sajnos nem tudtam megkedvelni sem Teddyt sem pedig Lilyt, mind annak ellenére, hogy ők voltak a főszereplőid. Erre 6 pontot adnék.
III. Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
Én a végét nem értettem, lehet, hogy velem van a baj és akkor igazán sajnálom, de nekem a vége nem volt tiszta. Szerintem egy kicsit művészire sikeredett, amivel nincs is baj, ha az ember érti, hogy mi is történt. Úgy sejtem, hogy Lily és Teddy meghalt, de miért? Vagy mikor? Mi történt? Ahogy nézem a szó számodat, belefért volna még :(
Az eleje tetszett, ahogy Lily vágyódik a Roxfortba, irigyen figyeli testvéreit, és ahogy gyermeki rajongással viseletet Teddy iránt, épp, mint az anyja annak idején az apja iránt. Úgy érezem, hogy az elejére jóval több időt szántál mint a végére, ami sajnálatos,mert az is éppen olyan lényeges lett volna, ha nem lényegesebb. Ide is 6 pontot szeretnék adni.
IV. Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Mennyire tetszett a stílus, forma, szerkezet?
Helyesírás, forma, szerkezet, nem volt vele semmi gondom, mindent rendben találtam. A stílusod, ahogy már fentebb is említettem, kicsit néha túlzóan művészi akarsz lenni, ami nem baj, ha nem esel át a ló túl oldalára és az ember legalább sejti, hogy mit is akarsz mondani. Ahogy nekem is javasolták, én is mindig mindenkinek az olvasást ajánlom, sok-sok olvasást. Segít. Legalább is én úgy hiszem. 8 pont
V. Összességében mennyire tetszett a történet?
Sajnálom, de összességében nekem nem tetszett. Pedig az ötlet jó, olyan szépen ki lehetett volna bontani Lily és Teddy szerelmét, ahol azért van például korkülönbség is, ami itt kiaknázatlan lehetőség volt. Remélem, a kihívás után újra a kezedbe veszed ezt a történetet és kicsit újra gondolod, hidd el van benne potencia és benned is.
Végül ide is 6 pontot adnék.
Sok sikert kívánok a továbbiakban, és sok szép pontot!
Köszönöm, hogy olvashattam!
Üdvözlettel: rosemalfoy /RoseM/ ( Kritika Klub Tag, megtalálsz minket a Merengő fórumán
Kedves író! Ide is eljutottam, és bár ott a korhatár, lusta vagyok kivárni még fél évet... Na szóval itt a kritikám:
VálaszTörlés1, A történet megfelelt-e a kihívás és az adott csapat témájának? Mennyire voltak hangsúlyosan beépítve a kulcsok?
A kihívásnak megfelelt, a csapat témájának is úgy-ahogy, mivel az eleje még vidám. A Szilveszter is jó volt, de a zene, ami alapján egy "hirtelen" tehát akcióban dúsabb, kissé gyorsabb történetet vártam volna, de ez valahogy nem ilyen lett. Igazából csak a zenével volt egy kis bajom, a többi szerintem jó lett.
9 pont.
2, Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Bár harmadik generációs történetről beszélünk, azt kell mondjam nem igazán. Harry például kizárt, hogy csak úgy hagyta volna a lányát, hogy ilyen legyen. Amilyen, talán még be is zárta volna... mindegy, tehát Harry nem igazán jött át nekem abban a kevés szerepében sem, sajnálom )-: Teddy és Lily is egy kicsit... nos, nem igazán tudtam megszeretni őket, mintha direkt unszimpatikusra írtad volna. Az elején még nagyon jók voltak, de a végén annyira már nem... bocsánat. Mindenesetre Ginnyt nagyon könyvhűnek éreztem, ő egy jottányit sem volt más véleményem szerint (-:
7.5 pont
3, Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
Sajnos igen. Lehet, hogy csak amiatt van, hogy még nem vagyok tizennégy (de ki vár fél évet?) de a vége nekem nagyon nem volt világos. Akkor most... ők meghaltak? Igen, de hogy? Nem értem... *szégyenkezik* Ez nekem elvarratlan. De csak ez! Egészen odáig kellően kidolgozott volt. Na jó, az a 'két évvel később' rész egy kicsit hirtelen váltás volt, de azt leszámítva egész jó.
7.5 pont
4, Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Mennyire tetszett a stílus, forma, szerkezet?
Vesszőhibákat nem találtam, (hö, én beszélek vesszőkről?) de néhány elgépeléssel szembetalálkoztam, de szerintem ha még egyszer elolvasod, akkor észreveszed mindet.
9.5 pont
5, Összességében mennyire tetszett a történet?
Hát, tetszett is meg nem is. Az elejéért odavoltam, gondoltam kedvenc szomorúbb történet, de a vége elrontotta )-: bocsánat. Azt a Lily, Teddy meghal vagy nem rész valahogy tényleg túlságosan homályosra sikeredett, talán ha még egy-két mondatot leírsz, hogy még azután is mi történt, ha meghaltak akkor hogyan, kitalált rájuk, satöbbi... ha ez benne van, szerintem még én is felfogom. Egyébként a párosítás, az ötlet mind olyan egyedi, hogy még soha nem is találkoztam vele, és soha eszembe sem jutott még. Szerintem
7.5 pont.
Remélem nem túl lehangoló, mert nem annak szánom, utálom az olyan kritikákat... és remélem nem is haragszol... köszönöm, hogy olvashattam, és hogy ezúton egy ilyen ötlettel is találkoztam, máshol kizárt dolog, hogy találnék. További szép napot, és sok-sok kritikát! (-:
Üdv: Sybill Dumbledore
I. Kihívásszellem, csapat & kulcsok - 8/10
VálaszTörlésEgy Weasleyt választottál főhősnek, ez rendben is van, nincs mibe belekötni. A csapatnak szerintem már sokkal kevésbé felelt meg a történet, alapvetően egy ok nélkül komorkodós, de teljesen lányos, érzelmes történet happy endinggel, semmi tragédia, semmi katasztrófa, sokkal inkább Springnek érzem. A kulcsok közül a szilveszter valóban szép szimbóluma lett a történetnek, de nem itatta át azt igazán, nem volt olyan nagy jelentősége, a dal viszont jól passzolt ehhez a kamaszlányos vergődéshez.
II. Karakterhűség - 5/10
Hát itt ne számíts dicsérő szavakra. Ginny, aki a Roxfortból hazatérő, bugyivillantó, tizenhét éves lányát "gyönyörű nőnek" titulálja? Harry, aki "fél" a lányától, akinek nagyon elkélne amúgy pár atyai pofon, de teljesen oké neki, hogy ribanckodik jobbra-balra? Lily, aki akkora sztár (mire is fel?), hogy mindig ő van az újságok címlapján? Teddy, akinek nincs is önálló személyisége, csak a lányregény fordulatait szolgálja ki a villogó szemével? Nincsenek magyarázatok, nincs karakterfejlődés, teljesen abszurd és irreális reakciók, többször felhördültem, sőt a végén már úgy éreztem, mindjárt elsírom magam.
III. Cselekmény - 6/10
Talán egy fokkal jobban teljesítettél itt, de az is lehet, hogy csak elfogult voltam, mert a kulcspárod, akihez kénytelen voltam viszonyítani, be se fejezte a történetét. Nincs semmi megmagyarázva, tök érthetetlen, öncélú "romantika", és ahelyett, hogy ezt az 5271 szót arra fordítottad volna, hogy vezesd a történetet, inkább minden egyes ajtót és ingóságot jó részletesen leírtál, a lényeg meg kimaradt. Hidd el nekem, az a szerelmi történet, ahol csak történnek a dolgok a szokott forgatókönyv szerint, és időnként bedobunk pár érzelmes tanulságot, de nincs benne kifinomultság, lélektan, jellemek, akciók-reakciók, se nem szép, se nem élvezetes, még junk foodja se lehet az olvasó lelkének.
IV. Stílus, forma & szerkezet - 6/10
A történet humora kissé erőltetettnek hat néhol, ez persze ízlés kérdése, de nem ez a legsúlyosabb gond. Még csak nem is a rengeteg vesszőhiba, vagy az az egy-két elírás vagy a vége felé megszaporodó hosszú-rövid mássalhangzó típusú hibák. Inkább az, hogy lehetőleg állandó képzavarban vagy. A srác "kacsázva a fürdőbe iszkolt", kacsa és fürdő egy mondatban, ugye tudod, mire gondol az olvasó, az iszkol ennek már csak a kegyelemdöfés. A ballagó diákok a vonatra szállva "utolsó útjukra" indulnak - na, utolsó útjára az indul, akinek a koporsóját a rokonai vállukra veszik. És a túlbonyolított mondatok: "hogy törvényileg is hozzá rendelt másik fele végre az ébredés útjára lépett", ez a mondat sokkal, de sokkal jobb lett volna, és pontosan ugyanazt fejezte volna ki így: férje felébredt, kész. A helyesírás és a fogalmazás zavarossága teljesen odavágja az olvasmányélményt, kedvenc példám: "miközben az erős karok felemelték és nevetve forogtak körbe" - itt lelki szemeim előtt megjelent az a kép, ahogy Harry felemeli Lilyt, majd a karjain kis száj nyílik, nevetni kezd, és a karok a tengelyük körül forogni kezdenek, mint egy ilyen Action Man babán. Az a baj, hogy sokkal kevésbé lett volna rossz olvasni ezt a történetet, ha csak a külalak rendben lett volna. Sőt megkockáztatom: egész jó lett volna.
V. Összkép - 6/10
Nem tetszett, sőt kimondottan szenvedtem, miközben olvastam. Az azonban nyilvánvaló, hogy van szókincsed (csak iszonyú következetlenül és hebehurgyán használod a nyelvet), van képzelőerőd, ötleteid, érzelmeid, tudsz felépíteni történetet (hiszen volt eleje, vége, kerek egész volt), tehát írhatnál jó történeteket. Mindenképpen jobbakat tudnál írni, ha többet és tudatosabban olvasnál, többször átolvasnád, amit írsz, illetve szert tennél egy gondos és véresszájú bétára.
Sikerekben gazdag új évet kívánok neked!
Pontok még egyszer:
I. 8/10
II. 5/10
III. 6/10
IV. 6/10
V. 6/10