Cím: Örökké együtt
Korhatár: 16
Műfaj: dráma
Szavak száma: 4067
Figyelmeztetések, jellemzők: OOC karakter(ek), AU
Jogok: A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsönvettem őket a magam és mások szórakoztatására. A történet megírásában semmiféle anyagi haszon nem vezérelt, minden jog az írónőt és a Warner Bros filmstúdiót illeti.
Szerzői megjegyzés: -
Tartalom: A
történet a roxforti csata után játszódik. Fred Weasley halott.
George, az ikertestvére összetört emiatt, nem tudja elfelejteni,
ami történt, persze, hogy is tudná. Egy nap azonban Fred szelleme
jelenik meg neki és különös ajánlattal ál ellő: Csatlakozzon
hozzá Haloween éjszakáján, a Túlvilágon. Vajon George mindent
hátrahagy, hogy ismét boldog legyen? Vagy a családdal marad végig?
Kulcsok: 1. Halloween 2. Akkezdet Instrumentals – Hisz Sztori/Kiskece 3. Jókai Mór idézet
„Minden öngyilkosság őrültség, s minden őrültségben van
valami, ami elárulja magát. Sok ember tudja már, hogy ő őrült,
az öngyilkos is tudja azt mind. Takargatni akarja a titkát, hogy
meg ne tudják. Éppen azzal árulja el. Fölteszi magában, hogy
okos dolgokat fog beszélni, hogy meg ne tudja senki, hogy ő bolond;
de azok az okos beszédek mind nincsenek rendes helyen és időben
alkalmazva, s felköltik a gyanút; túlságos jókedvet mutat,
vigad, tréfál; de vígsága oly aggasztó, oly rendkívüli, hogy
aki látja, borzadva mondja magában: "Ez vesztit érzi!"
/Jókai
Mór/
A tovább mögött olvasható a történet, jó szórakozást!
A történet .doc formátumban olvasható itt is.
Örökké együtt
Prológus
A Voldemort elleni harc
kegyetlen volt. Sokszor úgy érződött, a varázsvilág elbukik és
a Sötét Nagyúr átveszi a hatalmat. A roxforti csata azonban
fordulópont volt a varázsvilág történelmében. Ő, Akit Nem
Nevezünk Nevén elbukott, Harry Pottert pedig mindenki hősként
tisztelte ezután. Helyreállt a rend.
De a harc áldozatokat
is követel. A Weasley család sok szomorú pillanatot elszenvedett
ebben az időszakban. Bill majdnem meghalt, mikor Greyback
megtámadta, ám (ha szabad ezt mondani), megúszta annyival, hogy
vérfarkas lett. Kegyetlen élet ez, de szerencsére Fleur támasz
volt neki. Azonban valaki nem élte túl a csatát. Az ikerpár egyik
tagja, Fred Weasley egy Halálfaló kezétől esett el.
Első
rész
Anya még nem pakolta
le a tegnapi ünnepi díszítést. A tegnapi szülinapozás után ma
a Halloween kap teret. Bill és Charlie itt maradt, hogy segítsen
nekünk, és hogy együtt legyen a családdal. Bill nem hozta el
Fleurt, akit amúgy se érdekelt a Halloween, pár napra meg
nélkülözni tudta a bátyámat. Charlie pedig Romániából repült
ide, a sárkányok felügyeletét másra bízta.
Ez volt Halloween,
mióta Fred meghalt. Nem telt el nap, hogy nem jutna eszembe.
Odaadnám a másik fülemet, csak azért, hogy visszajöjjön. Senki
sem tudhatta, milyen volt, mikor elveszítettem. Senki, beleértve a
családomat is. Minden értelemben Fred volt a másik felem,
megéreztem, ha bajba került, vagy ha valami jó dolog történt
vele. Nemhiába mondják, hogy az ikertestvérek között nagyon erős
a kötelék. Saját bőrömön tapasztaltam. Mióta Fred elment, nem
érzek mást, csak ürességet itt bent. Az egykor színes és
barátságos világ most fakó és kegyetlen lett. Minden reggel,
amikor felkeltem, csak egy célom volt: túlélni azt a napot. Semmi
más nem mozgatott. A szobám falát elfoglalták a strigulák, a
tragédia óta festem fel a vonalakat.
- Segítsek valamit,
anya? – kérdeztem tőle, mert láttam, hogy nem nagyon boldogul a
töklámpással.
- George, drágám –
fordult meg és rám mosolygott – Hagyd csak, majd én elintézem.
- Biztos?
- Persze, viszont
megtennéd, hogy elmész Ronért és Hermionéért a Grimmauld térre?
- Ezer örömmel –
erőltettem meg egy mosolyt.
Legalább kicsit távol
vagyok a gondoktól és a démonaimtól. Folyton azt kérdezgetem:
miért neki kellett elmennie? Igazságtalan az élet. A tragédia óta
kerülöm a tükröket. Nem magamat látnám benne. Aki azt mondja,
hogy az élet kegyetlen, az biztos nem ismer engem. Más a pénzért
vagy miegymásért nyafog. Én az életem feléért.
Elhoppanáltam
otthonról és másodperceken belül már a Grimmauld téren voltam.
Annyit kellett csupán tennem, hogy mereven nézem a 11-es és a
13-as házszám közötti teret. Ahogy sejtettem, meg is jelent a
mágikus birtok, a Főnix Rendje főhadiszállása. A tulajdonos
Sirius Black halála után Harry Potter lett. Furcsa, nem? Sirius is
és Fred is mosollyal az arcán ment a halálba. Az zavart még, hogy
nem tudtam megbosszulni annak a Halálfalónak, mivel nem sokkal
később ő is elpusztult. Sovány vigasz. Ha tehettem volna, én
öltem volna meg.
- George – zökkentett
ki a gondolataimból Hermione ölelése. – Annyira sajnálom, hogy
nem lehet itt Fred.
- Hagyd csak, Hermione,
ő már egy jobb helyen van… talán – szólalt meg Ron.
Nem volt igaza. Ha jobb
helyen lett volna, akkor itt lett volna mellettem.
- George, azért a
Varázsvicc Vállalatot nem hagyod abba, ugye? – kérdezte Harry.
- Nem ám – mondtam
nevetve. – Valamiből meg kell élni.
- Tulajdonképpen most
mire készülnek anyáék? – szólt közbe az öcsém.
- Gondolom, ugyanaz,
mint tavaly – feleltem. – Születésnapi torta, családi vacsora
és halloweeni ínyencségek.
- Oooh, Harry emlékszel
arra a csokis tortára? Nem tudom, mit tett bele Mrs. Weasley, de
valami isteni lett – dícsérte az anyám főztjét Hermione.
- Drágám, nem kell
már így szólítanod. A család része lettél végérvényesen, ő
már neked Molly – súgta gyengéden Ron.
- Tudom, de olyan nehéz
megszokni – nevetett a leendő Mrs. Weasley.
Furcsa, nem? Az élet
ad egy új családtagot, miután elvett egyet. Persze, Hermione sosem
lesz igazán Weasley. A család tagja lesz ugyan, de nem töltheti be
az űrt, amit az ikertestvérem hagyott maga után. Egy szemvillanás
alatt haza is értünk.
- Jó napot, Mrs.
Weasley – köszönt illedelmesen Harry.
- Sziasztok, kis
drágáim – mondta vigyorral az arcán az anyám.
- Mrs. Weasley,
megtudhatnám esetleg, hogy hogy leszünk beosztva a szobákba? –
ölelte meg Mollyt Hermione.
- Hogyne, édesem. Ron
szobája a tietek lesz, Harry, ha pedig nem bánod, te George
szobájában alszol. Remus és Tonks mindjárt megjönnek, ha jól
tudom, ők nem alszanak itt.
- Mi lesz vacsorára
anya? – kérdezte tele szájjal Ron. Biztos bekapott egyből vagy
három sütit.
- Ronald Weasley,
hányszor mondtam neked, hogy nincs nasizás vacsora előtt. Tessék
kimenni a konyhából – ütötte kezen anyám az öcsémet.
Nem akartam nagyon láb
alatt lenni, ezért a szobám felé vettem az irányt. Gyorsan
átöltöztem, majd elmentem zuhanyozni. A forró vízben tudtam csak
igazán gondolkodni a gondokon. Nem is olyan rég még azon
veszekedtem Freddel, hogy ki menjen elsőnek vagy, hogy ki végez
hamarabb. A fél karomat odaadnám, ha ismét tudnék vele
veszekedni. Rövid idő múlva egy kopogás zökkentett ki a
gondolataimból.
- Igen? – kérdeztem.
- George, te vagy? Jó,
akkor várok – hallatszott Hermione mézédes hangja.
Kiléptem a fülkéből,
megtöröltem a testem minden porcikáját és elővettem a fésűt.
Ám amikor a tükör felé fordultam, valami furcsát vettem észre.
Kettő volt belőlem a tükörben. Hallucináció, legalábbis ez
futott át az agyamon elsőre, mert csak az lehet. Sokat álltam a
forró víz alatt és mikor kiléptem a hidegbe, az agyam megtréfált.
- George, te vagy az? –
kérdezte a másik alak.
Megháborodtam, csak ez
lehet a magyarázat. Beleőrültem Fred elvesztésébe.
- Ezt nem képzeled,
George. Én vagyok az. Fred – mondta újra.
- Nem lehetsz az
ikertestvérem. Ő meghalt. Én meg minden bizonyára megőrültem –
fordultam el.
Ekkor azt éreztem,
hogy valaki megérinti a vállamat.
- Nem vagy egyedül,
George- suttogta.
- Fred? – néztem
újra a tükörbe. – Freddy?
- Igen – mosolyodott
el. – Soha nem mentem el, testvér. Mindvégig itt voltam.
Láthatatlanul.
- Kísértet lettél? –
kérdeztem, mire ő megrázta a fejét.
- Csupán az univerzum
egy része. Folyton itt keringtem, eleinte furcsa volt, hogy
kiabálok, de senki nem hallja. Aztán rájöttem, hogy talán a
tükrökön keresztül tudnék üzenni. És akkor jöttél te.
- Miért jöttél
vissza, Fred?
- Nekem ugyanolyan
nehéz nélküled, mint neked nélkülem, hidd el. Mi össze vagyunk
kötve, születésünk napjától. Azt hiszem, amikor az a Halálfaló
rám küldte a halálos átkot, ez elszakadt. Sőt, biztos vagyok
benne.
- Nem egészen értem a
dolgot.
- Megmagyarázom –
egy ezüstösen fénylő gömböt húzott ki a kabátja zsebéből.
Akkora volt, mint egy nagyobb dió és se nem szilárd, se nem
légnemű volt.
- Mi ez, Fred?
- Ez a lelked, George.
Amikor hátra hagytam ezt a világot, követett. Te is érzed, nem?
Azóta nem vagy egész. Szellemnek érzed magad az emberek között
és nem találod a helyed. Igazam van?
- Igen – mondtam
elképedve. – Mit szeretnél, Freddy?
- Jól figyelj rám.
Nem muszáj megcsinálnod, azt, amire kérlek, mert piszok nehéz
lehet. A döntés mindig a te kezedben lesz. Ha úgy döntesz, hogy
nem teljesíted, én nem haragszom meg.
- Értem, értem, de
mégis mi az?
- Gyere hozzám,
George. Gyere hozzám és legyünk ismét együtt az idők
végezetéig. Akkor soha nem fogunk ismét szétszakadni. Ma éjjel
sokkal könnyebb lesz az átmenet. Éjféltől nyílik a kapu és egy
óráig nyitva lesz. Gyere át a túloldalra, George, ott fogok várni
rád.
- George, végeztél? –
ismét kopogtak. Mire visszanéztem a tükörre, Fred alakja eltűnt,
mintha soha nem is lett volna ott, mintha csak illúzió lett volna
az egész.
- Igen, persze –
magamra kaptam a pólót és kisétáltam. Megeresztettem egy vigyort
Hermione felé, pontosan azt a látszatot keltve, mintha minden
rendben lenne.
Második
rész
A szobám csak még
nyomasztóbb lett a Freddel való találkozás óta. Harry
beköltözött hozzám arra az éjszakára, nem éreztem annyira
egyedül magam, de ami a fürdőszobában történt, csak még jobban
feltépte az amúgy be sem gyógyult sebeket. Az ikertestvérem azt
akarja, hogy menjek utána, de miért? Miért hagynám itt az életet,
hogy hagyhatnám egyedül a szüleimet és a kis testvéreimet?
Valóban megfordult a fejemben, hogy csak azért, mert egy családtag
meghalt, forduljak el azoktól, akik még élnek? Válaszút előtt
álltam és kellett valaki, akivel beszélni tudnék. Sirius mindig
meghallgatott minket, ha problémánk volt, Remus is a segítségünkre
volt, a feleségével együtt. Sajnos egyikük sem él.
- Jól vagy, George? –
kérdezte Harry a másik ágyból.
- Persze, semmiség –
eresztettem meg egy mosolyt neki.
- Figyelj, tudom, mit
érzel.
- Nem, Harry. Nem
tudod. Ez nem olyan, mintha a szüleidet veszítenéd el, hanem
pontosan olyan, mintha magadat. A másik énedet, aki tényleg te
vagy valahogy.
- Megértelek. Tudod,
valahogy tényleg könnyebb annyival, hogy én nem ismertem a
szüleimet. Csak a történetekből és szóbeszédekből tudom, hogy
valójában milyenek voltak és nagyon sajnálom, hogy nem lehettek a
részesei a felnőttkoromnak. Így őket sokkal könnyebb volt
elengedni. De mikor azt látod, hogy az egyik Roxfortos barátodat,
aki veled együtt harcolt a Tusán, lemészárolják… vagy amikor
kiderül, hogy a keresztapád a hiedelmekkel ellentétben a
végtelenségig jó ember és felajánlja, hogy költözz hozzá,
azután a saját unokatestvére pálcájától esik el… még most
is elszomorít, ha rájuk gondolok – sóhajtott szomorúan.
- De neked ott van
Ginny, az öcsém, Hermione.
- Elfelejted, hogy ők
érted is vannak. Ahogy én is. Sőt, az egész Rend.
- A Rend nem törődik
pityergős gyengékkel.
- Ezt azonnal fejezd
be. Igenis törődünk veled, Voldemort halott, a csatlósai
szétszóródtak, nem fenyeget minket semmilyen veszély. Innentől
csak még jobban figyelünk egymásra, megértetted? – emelte fel a
hangját.
- Add a kulcsokat.
- Hogy micsoda?
- Elmegyek a Grimmauld
térre.
- És a Halloweeni
ünnepséggel mi lesz? Édesanyád minden bizonyára lassan
összehívja a társaságot.
- Este kilencre
visszaérek – néztem a faliórámra, ami most pontosan hetet
mutatott.
- Várj, gondolkodjunk
logikusan. Senki nincs most a főhadiszálláson, hacsak nem a Rend
néhány tagja, akik esetleg ott akarják tölteni az ünnepet, de
egyedül maradsz, George.
- Pont ezt akarom. Csak
egy kis idő egyedül, magamba burkolózva. Ne félj, visszajövök.
- Ha ezt akarod –
röppentette ide nekem a Grimmauld téri ház kulcsait.
Szótlanul felkeltem,
felvettem egy vastagabb kabátot és kiléptem a kertbe. Csípős és
hideg este volt, látszott a leheletem is. A csillagok csak úgy
ragyogtak felettem, csodálatos látvány volt. Egy kerti törpe
éppen gilisztát ásott ki a földből. Ha itt lenne Fred, biztosan
nevetve ellátjuk a baját. Hagytam, hadd csinálja azt, amit akar.
Átugrottam a kerítésem, majd amikor olyan helyre érkeztem,
ahonnan már lehet hoppanálni, megtettem. Észre se vettem, milyen
kellemetlen is szokott lenni, már megérkeztem.
Lenyomtam a kilincset.
A csend fogadott csak, egy pisszenést se hallottam. Felmentem a
második emeletre, persze végig ügyelve arra, hogy Sirius anyját
fel ne keltsem, nagyon idegesítő a rikácsolása. A folyosó
legvégén található hálószobába pakoltam le, a felújítás
után mi kaptuk ezt George-dzsal. Azt csináltunk vele, amit csak
akartunk, így történt, hogy a falakat vörösre festettük és az
ágy fölé egy aranyozott R betűt varázsoltunk. Elmosolyodtam,
mikor eszembe jutott, mennyi festékfolt csöppent a ruhánkra és
azután anya majdnem szívinfarktust kapott, mikor a negyedik mosásra
sem jöttek ki a foltok. Hanyagul ledobtam magam az ágyra, majd
elaludtam.
Arra ébredtem, hogy
nyílik a bejárati ajtó. Először az futott át az agyamon, hogy
Harry jött megkeresni, mert talán már elmúlt este kilenc. Pedig
még csak háromnegyed nyolcon állt a mutató. Felkaptam a cipőmet
és lefelé vettem az irányt. Az előszobában egy sötét bőrű,
igen magas ember állt. Először nem láttam tisztán, ki is az, de
amikor felém fordította a tekintetét, egyértelmű volt.
- George, mit keresel
te itt? – fogott kezet velem Kingsley. Döbbent mosoly ült az
arcán.
- Inkább én kérdezem
ezt tőled. Nem a mugli miniszterelnöknél lenne a helyed? –
kérdeztem vissza mosolyogva.
- Éppen lelépett,
mikor utoljára láttam. A legújabb fekete hajú titkárnőjével.
Esküszöm neked, sokkal több időt tölt az ágyban a titkárnőivel,
mint amennyit a Downing Streeten. De kit zavar, mikor vagy tíz éve
ő a legjobb elnök? – nevetett.
- Mit csinál most a
Rend?
- Semmit. Az égvilágon
semmit. Persze, van pár Halálfaló, aki azt hiszi, hogy ő a néhai
Sötét Nagyúr örököse, de az ilyeneket gyorsan elintézzük.
Csend van, senki sem használ főbenjáró átkokat és muglik elleni
támadásokról sincsen tudomásunk. Azt hiszem, sok év után ismét
béke van a varázsvilágban.
- Mikor leszel már
Mágiaügyi Miniszter? – kérdeztem nevetve.
- Indulok a
választásokon. Lassan kezdődik a kampány, két hónap és úgy
miniszter lesz. Rufus Scrimgeour halála után a jobbkeze, Tom
Collins kezébe hullt a hatalom, mint ahogy azt tudod. Nem annyira
rossz miniszter, de sok volt a helytelen döntése. Nem fajsúlyosak,
nem dőlt össze a rendszer, de attól még helytelenek voltak a
döntések.
- Rád szavazok, azt
hiszem – mosolyodtam el.
- Köszönöm, George.
De tulajdonképpen mit fecsegünk még itt? Nincs vajsör? – ment
be a konyhába nevetve.
Párc perc múlva már
rotyogott az olajban a tojás és a szalonna, főtt a virsli és
készült a majonézes kukoricasaláta. Kingsleyvel úgy döntöttünk,
összeütünk valamit a nagy vacsora előtt az Odúban.
- Kingsley, te
tulajdonképpen miért jöttél a Grimmauld térre?- kérdeztem a
salálát kavarva.
- Csak lepakolni, itt
alszom. Természetes, hogy elmegyek az Odúba az ünnepi vacsorára,
de Molly jelzett, hogy tele van az otthonotok, így hát ide
telepszem le.
- Értem én, csak
miért csinálunk kaját? Nem félsz, hogy megromlik?
- A tojást megesszük
most, a kukoricasalátát meg elvisszük. Molly biztosan örülni
fog, amiért a férfiak is dolgoztak valamit – nevetett.
- Charlie mostanában
nem küld képeslapokat Romániából. Ugye jól van?
- Persze, hogy jól.
Kicsit elfoglalt most, újabb norvég tarajosok érkeztek és nehéz
kordában tartani őket. Ne aggódj, a bátyád egészséges, mint a
makk.
- Nem kéne lassan
elindulnunk? – fél kilenc volt.
- Oooh, induljunk, mert
elkésünk – csavarta le a gázt Kingsley.
- Mivel megyünk? Nem
nagyon ajánlom a hoppanálást.
- Természetesen
seprűvel. Ne aggódj, ülhetsz mögém – mosolygott.
Elpakoltuk, ami még
hátra volt, a baconos tojást betettük a hűtőbe, a salátát
becsomagoltuk és kiléptünk az utcára. Kingsley seprűje ott
lebegett az ajtó előtt, leláncolva.
- Biztonsági
óvintézkedés. Még a felhők felett észleli egy mugli radar nekem
– nevetett.
Felültem a Rend egyik
legbölcsebb tagja mögé és hagytam, hadd kapjon bele a szél a
hajamba.
Harmadik
rész
Anya megint kitett
magáért, igaz, már megszokhattam volna. Volt pár igazán
ínycsiklandó húzása ételek terén, de én még olyan finom
hagymaágyon sült csirkét nem ettem, mint amit Halloweenkor
készített. Ha tehettem volna, megnyaltam volna mind a tíz ujjamat
utána, a lábujjakról ne is beszéljünk. Hála a jó égnek, a
Kingsleyvel közösen elkészített kukoricasalátánk is ízlett
mindenkinek.
- Nem is tudtam, hogy
tudsz sütni és főzni George, legközelebb téged állítalak a
konyhába – viccelődött anya, miután a második fogást
leszedtük az asztalról.
- Mrs. Weasley,
segítsek hordani a süteményeket? – jött be a konyhába
Hermione.
- Neked csak Molly, kis
drágám, és ha már itt vagy, kivinnéd ezt a tepsit? – azzal
Hermione kezébe nyomott egy túrós süteményekkel megrakott
tepsit.
- Visszamész a
Grimmauld térre vacsora után? – kérdezte anya, miközben a
súrolókefét bűvölte, hogy mosogassa el a tányérokat.
- Nos, elképzelhető.
Nem akarom egyedül hagyni Kingsleyt – mosolyogtam.
- Kingsley az egyik
legbölcsebb varázsló, akivel találkoztam. Az ember azt hinné,
hogy Dumbledore nevelte fel, meglátod, hogy ő lesz a következő
mágiaügyi miniszter – vett ki egy tál cikesz formájú
aprósüteményt a hűtőből.
- Felveszek egy
pulcsit, kezd nagyon hideg lenni – közöltem, halvány mosollyal
az arcomon és a lépcső felé vettem az irányt.
Beértem a szobába,
éppen csak felvettem egy vastag pulcsit, mikor hallottam, hogy
valami összetörik mögöttem. Kétségkívül üveg csörömpölése
volt.
- Homenum Revelio –
mondtam ki a varázsigét. Az emeleten nem tartózkodott senki rajtam
kívül.
Kinéztem a folyosóra,
de semmi. Sötétség volt mindenhol. Ekkor lépteket hallottam, de
nem úgy, mintha közeledne valaki, hanem mintha egy helyben
járkálna. Először arra gondoltam, hogy eltévedt házimanó
lehet, de nekik kicsi a lábuk és nem adnak ki ekkora hangot. A
fürdőszoba felől hallottam a hangokat. Úgy döntöttem, nincs más
lehetőség, magamnak kell megnéznem. Óvatosan benyitottam, de
semmi szokatlant nem láttam.
- Lumos- bevilágítottam
a helyiséget. Ekkor észrevettem, hogy áll valaki előttem.
- Ne világíts az
arcomba, szerinted a halottaknak nem fájhat a szemük, ha tíz
centiről rájuk küldesz egy Lumost? – kérdezte nevetve Fred.
- Mit keresel már
megint itt? – nem örültem nagyon neki.
- Georgey, nem
emlékszel? Tikk-takk, pörög az óra, már csak két órád van
dönteni.
- Hogy utánad menjek
vagy maradjak életben?
- Pontosan. Nézd,
testvérkém, ez nem olyan félelmetes és nem olyan rossz, mint
hiszed. Mondtam már, hogy én soha nem mentem el igazán, mindig itt
voltam.
- Mondd, te se senkivel
sem törődsz? Mi lesz anyával, apával, Ronnal vagy Ginnyvel? Őket
ki vigasztalja meg?
- Ne kezdjük ezt már
megint. – ásított. – Most meséljem az elejéről? Az emberi
élet múlandó, te is nagyon jól tudod. Megszületünk, élünk,
meghalunk, ez az élet rendje. Eleinte nekem se volt könnyű, nehogy
azt hidd. De mikor megbarátkozol a gondolattal… tied a végtelen.
- Nem tudom mióta
lettél ilyen békejogi aktivista vagy mifene – csóváltam a
fejem.
- Mióta meghaltam –
nevettet.
- Szerinted ez vicces?
Különben is, hogy tudtál kijönni abból a tükörből?
- Oooh, hát erősödöm.
A halálom után senki sem hitte el, hogy valaha is visszajövök, de
ott voltam a gondolataitokban, láttam. Amikor megpillantottál a
tükörben, elhitted, hogy én vagyok az, így erőre kaptam. Meg
tudok jelenni fizikailag, de csak akkor látsz, ha én azt akarom,
hogy lássál.
- Szóval visszatérve
az ügyünkre. Azt akarod, hogy menjek utánad. Jó, de mégis hogy
tervezted? Ki fog megölni? Ne legyél buta, Fred, amíg éltél, nem
voltál az.
- Semmi szükség nincs
itt másra. Majd te elvégzed.
- Öngyilkosság…
szóval, ha jól értem, azt akarod, hogy haljak meg. Ráadásul úgy,
hogy magam ellen fordítom a pálcámat. Őrült lettél, Fred.
- Én nem mondanám
őrültnek magam és semmire sem kötelezlek. Csupán egy kérés
volt, de hogyha nem akarod, hát nem akarod, nincs ebből gond.
Megértem, én is az életet választottam volna – azzal eltűnt a
szemem elől.
- Várj! – kiáltottam
utána, mire megint megjelent. – Ha megteszem, mi garancia van
arra, hogy nem lesz fájdalmas az átkelés?
- Ne aggódj, nem lesz
az. Sirius azt mondta, könnyebb, mintha álomba merülnél.
- Sirius? Hát ő is
ott van? – döbbentem le.
- Mindenki itt van.
Mindenki, akit valaha ismertünk- mondta mosolyogva és eltűnt.
Feldúltan mentem le a
teraszra. Mindenki jókedvű volt és mosolygott, halomban voltak a
sütemények a tányérokon, vajsörös korsók és forralt mézboros
csészék díszítették az asztalt.
- Figyelem, figyelem,
most jön a torta, mindenki maradjon a helyén – szólalt meg
anyám, aki egy nagy, töklámpás formájú tortát lebegtetett maga
előtt.
- Csokis és
marcipános, ketten sütöttük Fleurrel – súgta nekem mosolyogva
Ginny.
- Ginny, hát te hol
voltál eddig? – kérdeztem mosolyogva. Nem láttam a húgomat
eddig.
- Itt voltam délelőtt
egy kicsit, de nem sokat – csippentett a tortából. – Kikísértük
Fleurt a reptérre, megvártuk, míg felszáll a gépe, aztán kicsit
bevásároltam. Harryvel lassan összeköltözünk.
- Te gyakorlatilag már
most is a Grimmauld téren élsz – mondtam nevetve.
- Ebben igazad van, de
még nem hivatalos. Amúgy meg azt tervezzük, hogy nem maradunk ott
sokáig, maximum fél év, addig keresünk egy szép házat Godrick’s
Hollowban – mosolygott.
- Godrick’s Hollow,
ez igazán érdekes.
- Harry vissza akar
menni oda, saját bevallása szerint mindig is két otthona volt. A
Roxfort és Godrick’s Hollow. Persze kérdés, hogyha megkapja
McGalagony professzortól az SVK tanári posztot, mennyit lesz
otthon.
- Na és te? Hogy megy
mostanában a kvidiccs? – Ginny ugyanis fogó volt a Holyheadi
Hárpiáknál.
- Egész jól, vezetjük
a bajnokságot veretlenül, ha sikerül az, hogy ne kapjunk ki
egyetlen csapattól sem, akkor mi lennénk tizenöt év után az
elsők, akik vesztes meccs nélkül nyertek bajnokságot. Öt meccs
van még hátra, de én a bajnokság után szögre akasztom a seprűt
– közölte vidáman.
- Nocsak, mi történt?
Meguntad, hogy folyton körbe-körbe repkedsz? – mosolyodtam el.
- Terhes vagyok –
súgta halkan a fülembe.
- Ez komoly? –
döbbentem le.
- Ne mondd meg
senkinek, én is csak tegnap tudtam meg. Anyáék még várhatnak a
hírrel – mosolygott.
- És mikor leszek
nagybácsi? – mosolyogtam.
- Még csak az első
hónapban vagyok. Aztán majd nehogy bolondságokra tanítsd –
ütötte meg a vállamat szórakozásból.
- Én? Hova gondolsz? –
nevettem el magam.
Töltöttem magamnak
egy pohár vajsört és titkon Ginny és Harry gyerekére ittam. Az
újszülöttre, aki két nagybácsikáját soha nem ismerheti meg.
Mert akkor eldöntöttem, hogy átmegyek a Túlvilágra, kerül,
amibe kerül.
Negyedik
rész
Nem attól voltam
megriadva, hogy Ginny gyermeket vár. Sok közöm nincs hozzá, mit
csinálnak Harryvel. Egyszerűen sajnáltam a kicsit, hogy nem
ismerhet meg, pedig ott akartam lenni a születésénél, fogni a
kezét, játszadozni vele. Csak folyton az lett volna bennem, hogy
ezt Fred is megélhette volna. Az óra este tizenegyet mutatott.
Össze kell szednem magam. Talán még egy búcsúlevelet is hagyok
hátra. Fred kísértetéről vagy bármi is legyen az, egy szót sem
szólok senkinek. Ez csak az én ügyem, és ha csak nekem jelent
meg, akkor ez az én terhem. Befejztem a vacsorát, majd apához
fordultam. Egész este egy szót sem váltottam vele.
- George, de jó újra
mosolyogni látni – ölelt meg. Lehet, hogy kívülről
mosolyogtam, de belül már igazán a másik oldalon álltam Freddel.
- Én is örülök,
apa. Figyelj, mondanom kell valamit – ültem le mellé.
- Bármit, fiam,
bármit. Tudod, hogy mindig melletted vagyok, akármi is történik.
A sok csíny felett is szemet tudtam hunyni, amit a Roxfortban
csináltatok. Jó, hogy megkomolyodtál – mosolyodott el.
- Csak azt szeretném
mondani… - kerestem a szavakat – Hogy bármi történik velem,
szeretném, ha tudnád, hogy imádom a családomat. Annyi mindenen
keresztül mentünk az évek során, de nem törtünk meg.
- Még jó, lassan
elpusztíthatatlanok leszünk – nevetett.
- Mindig jó embernek
neveltél, de valójában sose voltam jó. Nem tiszteltem a
bölcsebbeket, mikor kellett volna. – folytattam. – De kívánni
sem kívánhattam volna jobb családot nálatok.
- George, mi a baj?
Aggódom érted – tette a vállamra a kezét.
- Csak elgondolkodtam
Fred halálán picit, ennyi az egész – néztem a csillagokra.
- Fred… ő már a
csillagokban van és onnan néz le ránk. Egyszer újra leszel vele,
de nem engedlek meghalni, ne is számíts rá, hogy nem töltöd be a
nyolcvanat – mondta mosolyogva.
- Igen… talán nem is
fog olyan sok időbe telni és újra látom. – fogtam meg a kezét.
– Most visszamegyek a Grimmauld térre, ott töltöm az éjszakát
Kingsleyvel. Majd ő is jön utánam valamikor.
- Persze, menj csak –
mondta mosolyogva.
Talán így
rendeltetett. A halálom előtt az apámmal beszéltem utoljára
ilyen mélyen és nem bántam meg. Felálltam az asztaltól,
elköszöntem mindenkitől, anyának megköszöntem az isteni
vacsorát. Pár perc múlva ismét a Főnix Rendjének főhadiszállása
fogadott. Meggondoltam magam, nem írok búcsúlevelet. Ismertem
apát, biztosan elmondja, miket mondtam neki. A levelembe is
ugyanezeket írtam volna. Felmentem a padlásra, hátha találok
valami erős kötelet. Nem akartam az Avada Kedavra átkot magamra
szórni. Furcsa ez. Varázslónak születtem és mugliként megyek
el. Nem is olyan sokára találtam is kötelet. Erős és vastag
volt.
Eljött tehát a nagy
döntések perce. Mindent hátrahagytam, talán meggyászolnak, de
úgy fognak emlékezni rám, mint Fredre. Csillagként akarok
ragyogni az égen. Felálltam egy székre, a kötelet a nyakamba
kötöttem. Beszívtam mélyen az utolsó levegőmet és lassan
kifújtam. Aztán kirúgtam magam alól a széket.
Zuhantam. Egyenesen
bele a sötétségbe. Semmi nem volt körülöttem, de a szó szoros
értelmében. Csak én voltam és a semmi. Aztán megláttam a fényt.
Szinte vonzott magához. Zenét hallottam, de nem kívülről szólt.
Mintha a lelkem adta volna ki magából. Olyan kellemes volt, amilyen
egy zene sem, amit életemben hallottam. És ekkor megszólalt a
lelkem. Tisztán hallottam a szavait.
„Maradunk mindig
mozgásban, mint minden,
mint az élet, mind Egy - mindegy milyen
szinten,
nincs fizika, nincs idő, igazából nincs semmi sem
csak
én vagyok és Te, lendülünk a semmiben.”
Akkor megláttam. A
Túlvilág, egy másik élet.
- Tudtam, hogy eljössz
hozzám, George – nyújtotta felém a kezét Fred. Én bátran
megfogtam az övét és együtt léptem át vele a Mindenség
Kapuját.
Előttem a legszebb
hely terült el, amit valaha láttam. Szivárvány, érintetlen mező,
fák. Maga volt a békesség országa.
- Nagyon bátor voltál,
George. Együtt leszünk örökre – ölelt át Fred.
Felnéztem a
szivárványra és nem is tudom hány hónap után végre tudtam
szívből mosolyogni.
Epilógus
George testére
Kingsley bukkant rá, miután visszatért a Grimmauld térre. Azonnal
értesítette a Weasley családot, akik mély traumába estek az
újabb tragédia után, Molly Weasley többször is öngyilkossági
kísérletet hajtott végre, de szerencsére Arthur és a többiek
mindig le tudták róla beszélni. Georgeot Fred mellé temették és
egy új felirat került a sírtáblára: Együtt örökké.
Ron és Hermione saját
mellszobrot készített az ikrek tiszteletére, Ron mindig
elmosolyodik, ha elmegy a szobor előtt.
Sajnos Harry és Ginny
ezutáni éve nem volt túl pozitív. Ginny tiszteletből a Fredrus
George nevet adta a babának, de sajnos halva született. Sok időbe
telt, míg fel tudták dolgozni, de szerencsére nem is olyan sok idő
múlva Ginny egészséges babának adott életet, aki a a James
Sirius nevet viselte. Nemsokára testvérei lettek, Albus Perselus és
Lily Luna.
Kingsley lett a
következő mágiaügyi miniszter, aki kitüntette a Weasley családot
a Voldemort elleni harc hőseiként.
Fred és George pedig
boldogak voltak a Túlvilágon. Boldogak, hiszen a testvérpár újra
egyesült és az idők végezetéig tréfálkoztak még odaát.
Vége
A történet megfelelt-e a kihívás és az adott csapat témájának? Mennyire voltak hangsúlyosan beépítve a kulcsok?
VálaszTörlésÚgy vélem a történet teljesen megfelelt minden szempontnak, ami a kihívásnál le volt írva. A kulcsok nagy része hangsúlyosan volt beépítve, persze volt, ami elveszett a szövegben, de úgy hiszem ez a gördülékeny fogalmazás miatt lehetséges. 9,5
Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Biztos vagyok benne, hogy George sose lenne öngyilkos, de mivel szükséges a mű megalkotásához ez a fordulat, ezért szerintem efelett szemet lehet hunyni. Talán annyi, hogy Arthur ezeket a szavakat fiához nem így intézné, de a mű melankolikus hangvételéhez elengedhetetlen volt, úgy vélem. 9
Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Mennyire tetszett a stílus, forma, szerkezet?
Szerintem a történet kerek volt. Volt eleje, volt vége. A helyesírás is jó, volt pár esztétikai hiba, de ezek felett simán átsiklik az olvasó szeme, ha nem összpontosít a hibákra. Szerintem a fogalmazással se stílusilag, se szerkezetileg nincs baj. Minden benne volt, aminek benne kellett lennie. Könnyen értelmezhető volt és nagyobb mértékben sikerült is átadnia az érzelmeket. 10
Összességében mennyire tetszett a történet?
Voltak benne apróbb hibák itt-ott, de annyira jelentéktelenek, hogy egy pontnál többet nem lenne szívem levonni a történettől. :) 9
Szia!
TörlésAz egyik szempontnál kifelejtetted a pontszámot, mert összevontad egybe az értékelést. Esetleg el tudnád még küldeni?
Köszönettel,
Clarey
Kedves Író!
VálaszTörlésMegmondom Neked őszintén, hogy egy kicsit bajban vagyok. Mikor elolvastam a leírás, és meghallgattam a zenét, valami mély, kemény és fájó írásra számítottam, ami kicsit megtépázza majd a lelkemet. Sajnos valahogy ez a hatás elmaradt. A miértekre próbálok választ adni a szempontok szerint.
I. A történet megfelelt-e a kihívás és az adott csapat témájának? Mennyire voltak hangsúlyosan beépítve a kulcsok?
A kihívás és a csapat témája meg volt. A Halloween is megjelent, bár nem értettem, hogy kinek a születésnapja van éppen. Ugye nem az ikreknek? A zene mélységét és fájdalmát sem kaptam igazán meg. Az idézetből pedig sajnos csak annyit használtál fel, hogy őrület, holott annyi minden van még abba a pár sorba, amit fantasztikusan lehetett volna alkalmazni egy ilyen ficbe.
7 pontot adnék erre összességében.
II. Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Nekem mind a két iker karakteridegennek tűnt. Nem, szerencsére fogalmam sincs, hogy milyen egy testvért gyászolni, de valahogy nem tudtam elhinni az utolsó pillanatig sem azt Georgról, hogy megteszi. Mert végig tiltakozott, jó persze azt értettem, hogy szenved, hogy egyedül érzi magát, de nem tudtad velem elhitetni a végén sem, hogy ő ezt tényleg meg akarja tenni.
Fred? Ő nagyon furcsa volt nekem, főleg a vége felé ez a megerősödtem rész, olyan gonosznak hatott, holott ő messze nem az, és maga az egész ötlete elég kifacsart volt.
A többi Wealseyről pedig nem hiszem, hogy ennyire vak lenne és naiv, hogy nem veszik észre, hogy valami nincs rendben, főleg a végén, mikor Arthurral beszélget. Nem nyertek meg a szereplőid. Sajnálom. 5 pont
III. Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
Sajnos itt is azt kell mondanom, hogy nem. Nem volt rendesen kidolgozva. Kicsit úgy éreztem, hogy siettél. Egy ilyen témájú történetnél az ember azt várja, hogy kifacsarják a lelkét, hogy fájjon egy kicsit, de semmi ilyet nem éreztem. Csak annyit, hogy nem értem a cselekedeteket, hogy logikátlanok voltak. A karakterhibák sajnos a történetre is rányomták a bélyeget. Holott ez egy nagyon jó ötlet, hogy Fred visszatér Georghoz, esetleg a hiányban felmerül az öngyilkosság, de nem így, valahogy nem volt az igazi.
6 pontot gondoltam ide.
IV. Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Mennyire tetszett a stílus, forma, szerkezet?
Voltak benne itt-ott elgépelések, meg egy-két nem tisztán érthető mondat, de ezek elhanyagolhatóak. Maximum annyi, ha valahova még feltöltenéd majd, olvasd át még egyszer. Forma és a szerkezet jó volt. A stílusod kicsit csiszolatlan, további írások és sok-sok olvasás sokat tud segíteni. 8 pont
V. Összességében mennyire tetszett a történet?
A fent már említettek fényében én ide 6 pontot adnék. Annyit szeretnék még itt elmondani, hogy semmi bántó szándék nem volt bennem, csak segíteni szeretnék, remélem sikerült, és legközelebb már sokkal jobban fog menni. Én ebben bízom.
Sok sikert kívánok a továbbiakban, és sok szép pontot!
Köszönöm, hogy olvashattam!
Üdvözlettel: rosemalfoy /RoseM/ ( Kritika Klub Tag, megtalálsz minket a Merengő fórumán
Kedves Író!
VálaszTörlésI. A történet megfelelt-e a kihívás és az adott csapat témájának? Mennyire voltak hangsúlyosan beépítve a kulcsok?
Elég jól meg lett oldva, bár a zene nem igazán passzolt a történethez, de ez csak az én véleményem. 8 pont
II. Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Hát, nem is tudom. George idegennek tűnt számomra. Nem hiszem, hogy otthagyna mindenkit. És nem tudnám azt elképzelni, hogy Fred saját testvérét hívná a halálba, csak azért, hogy neki jó legyen. Szerintem Fred inkább azt szeretné, hogy testvére tovább éljen. 6 pont
III. Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
Sajnos egyet kell értenem RoseM-mel. Jobban is meg lehetett volna ezt írni. Kicsit összecsapottnak érzem, és szerintem siettél. 7 pont
IV. Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Mennyire tetszett a stílus, forma, szerkezet?
Egy hibát jegyeztem meg, és ezen el is mosolyodtam: Párc perc. Apróbb hibák még voltak, de nem zavartak az olvasásban. Könnyen olvasható volt, bár én több leíró részt tettem volna bele. Úgy jobban lehetett volna érzékelni George önmarcangolását, fájdalmát. 8 pont
V. Összességében mennyire tetszett a történet?
Tetszett is, meg nem is, olyan vegyes érzéseket keltett bennem. Azt sose hittem volna, hogy leszel olyan kegyetlen, és George-ot is megölöd, de hát ez szerintem a csapat miatt volt. Sokkal jobban tetszett volna, ha nagyobb betekintést kaptam volna George lelkébe. 7 pont
További sok sikert!
Üdv: WitchCat
Kedves Író!
VálaszTörlésNagyon izgatottan kezdtem olvasni a történetedet. A zene csodálatos, az idézet érdekes, a történeted leírása pedig annyira egyedi és érdekes volt, hogy alig győztem kivárni, hogy időm legyen végre elolvasni. Most mégis kicsit keserű szájízzel írok neked kritikát, máris elárulom, hogy miért.
I. Csapat és kulcsok: 7 pont
A csapatodnak megfeleltél, valóban egy tragédia utáni időszakot mutattál be, mégsem éreztem azt, hogy itt valóban gyászolna a család. George persze gyászolt, de körülötte mindenki úgy viselkedett, mintha Fred halála csak egy aprócska dolog lenne. Nem írtad ugyan, hogy mennyi idő telt el a háború óta, de nekem valahogy olyan érzésem volt, mintha mindenki egyszerűen elhessegetné Fred halálát, hogy a saját életét élje ezért hiába George szemszöge, valahogy mégse tudott megérinteni a történet.
A zene illett a történethez, bár egy idő után ki kellett kapcsolnom, mivel a hangulata elnyomta számomra magának a történetnek a hangulatát. A Halloween rendben volt, az idézettel azonban ismét úgy éreztem, hogy felületesen bánsz. Kiragadtad belőle az őrületet, mint motívumot, pedig ennél sokkal többről szólt az a néhány sor.
II. Karakterek: 4 pont
Nagyon sajnálom, hogy ezt mondom, de nekem teljesen idegenek voltak. Egyszerűen nem vagyok képes elhinni, hogy egy annyira összetartó család, mint a Weasley-család ennyire érdektelen legyen, amikor a gyász idejét élik. Persze az élet megy tovább és mindenkinek fel kell dolgoznia, ami történt, de itt valahogy MINDENre jobban figyeltek a szereplőid, mint arra, miként dolgozzák fel Fred elvesztését. Talán csak George esetében lehetett látni, hogy változik, küzd a gyásszal.
A legjobban mégis Fred döbbentett meg. Már a történeted leírásából kitűnt, hogy ő változni fog (kint is volt az OOC figyelmeztetés, bár nem gondoltam, hogy minden karakterre vonatkozni fog) hiszen a könyvbeli Fred szerintem soha nem hívná a halálba a bátyját, inkább lebeszélni próbálná őt az öngyilkosságról. Ugyanakkor ezzel is ki tudtam volna békülni, ha megmagyarázod, miért viselkedik Fred úgy, ahogyan, de te sajnos az ég egy adta világon semmi magyarázattal nem szolgáltál erre azon kívül, hogy ismét együtt akar lenni a testvérével, hogy boldogok legyenek. Miért gondolja, hogy George ettől lesz boldog? Miért nem marad akkor mellette szellemként, ha már úgyis át tud járni hozzá? Miért nem foglalkozik a család többi tagjának a jövőjével? Számomra ez a Fred leginkább azokat a démonokat juttatta eszembe, akik az emberek fájdalmán élősködve csalják őket a halálba mézes-mázas szavakkal. Fred pedig nem ilyen. Legalábbis az én számomra, és annyira meggyőzően sem érvelt, hogy ez számomra indokolja George döntését, hogy meghozzon egy annyira karakteridegen és nehéz döntést, mint az öngyilkosság.
III. Történet: 5 pont
Ahogy azt már feljebb is írtam, bőven maradtak megválaszolatlan dolgok, hatalmas lyukak a történetedben. Azt azonban el kell ismernem, hogy remek alapot találtál. Az ötleted érdekes volt és egyedi, remekül passzolt a haloween témájához. Csupán a kivitelezésen csúsztál el, mintha kapkodtál volna egy picit. Lehet, hogy így történt?
Történet vonalát tekintve is kicsit sodródó volt, George idement-odament, találkozott ezzel-azzal és közben nem éreztem azt, hogy valóban töpreng azon, ami a fürdőszobában történt. Ebben az egyben teljesen igaza volt a Fredednek: olyan volt, mint egy élő kísértet. A döntései sokszor logikátlanok voltak, még amikor végül döntésre jutott akkor sem tudtad velem elhitetni, hogy ő ezt valóban, igazán meg akarja tenni.
IV. Stílus, helyesírás: 6 pont
VálaszTörlésHelyesírásilag néhány elgépelést találtam csak, de az ilyenek szerintem mindenkinél becsúszhatnak, úgyhogy ezzel nem volt semmi gondom. :) Magával a stílussal már kicsit több. :( Sajnos kicsit kapkodós voltál, az elején próbáltál George érzelmei felől közelíteni a történethez, de aztán ez egyszerűen elsikkadt. Voltak nagyon jó gondolataid, de végig az az érzés motoszkált bennem, hogy vajon miért félsz ennyire attól, hogy valóban lélektani művet írj. Nem tudom, hogy tényleg tartottál-e túlságosan mélyre merülni ebben a nehéz témában, de így eléggé felszínen kapálózássá vált a dolog.
Egy apró tanácsom lenne a számodra: ha párbeszédet írsz, akkor nyugodtan tegyél bele leíró részeket, ne félj megmutatni egy-egy bekezdésben azt is, miként viszonyulnak a szereplőid az elhangzottakhoz, hogyan éli meg azt, hogyan gondolkodnak róla magukban, mi az, amit esetleg nem mondanak ki, de eszükbe jut.
Sokszor éreztem úgy, mintha csak a helyet töltenéd egy-egy párbeszéddel (gondolok itt főleg George és Kingsley jelentére a Grimmauld téren) és azon kívül, hogy rengeteg témát felvillantasz nem igazán jut előbbre a történet a fecsegés által. Ugyan így azt sem értettem, hogy a Ginny terhességéről folytatott csevegés miként segített George-nak eldönteni, hogy na akkor ő most meghal. A gólya-hír és az öngyilkosság nekem valahogy nehezen fért össze.
V. Összességében: 6 pont
Kicsit kemény voltam talán, sok negatívumot kiemeltem, amit nagyon sajnálok, remélem, nem bántottalak meg nagyon, nem volt célom. Az kell mondanom összességében bár a stíluson még van mit csiszolnod a tehetséget kétségtelenül meg van. Az ötlet csodálatos volt és messze az egyik legérdekesebb alaptörténet, amit George háború utáni életéről valaha olvastam. Gratulálok hozzá! :) Később remélem még foglalkozol majd egy kicsit ezzel az írással és itt-ott kitöltöd a lyukakat. Ne félj belemerülni a dologba, kicsit jobban engedni, hogy a mélylélektani dolgok is megjelenjenek a történetedben. Mutasd meg a motivációkat! Engem például különösen érdekelne, Fred hogy is jutott odáig, hogy ilyen kissé démonikus lénnyé váljon. ^.^
I. Kihívásszellem, csapat & kulcsok - 10/10
VálaszTörlésA kulcsaid közül az idézet keltette fel igazán az érdeklődésemet, kíváncsian vágtam bele, hogyan fogod majd felhasználni. Nem annyira sikerült hozni az elvárásaimat, de mivel minden más (kihívás leírása, csapat, dal) rendben volt, és ez egyébként is opcionális volt, ezért nem vonnék le pontot. Nyomokban érzékelhető volt az idézet is, de George megjátszott vidámsága egyáltalán nem volt olyan feltűnő, féktelen.
II. Karakterhűség - 5/10
Hosszan boncolgathatnám ezt a szempontot, de azt hiszem, a leggyorsabb, ha egy idézeten keresztül villantom meg, mit gondolok:
"- George – zökkentett ki a gondolataimból Hermione ölelése. – Annyira sajnálom, hogy nem lehet itt Fred.
- Hagyd csak, Hermione, ő már egy jobb helyen van… talán – szólalt meg Ron."
Lássuk a problémákat. A tapintatos, érzékeny, jólelkű Hermione (gondoljunk csak bele, Ronnak azt mondta, hogy egy teáskanál érzelmi szintjén áll!) egy családi ünnepségen azzal nyit, hogy nem sokkal, de azért már valamivel a tragédia után felemlegeti a nyilván összetört George-nak a fájdalmas emléket... ezzel nyit! Ez a köszönés! Mire Ron siet megnyugtatni testvérét: nem baj, hogy meghalt, hiszen ő már egy jobb helyen van (Ron mióta hisz a túlvilági boldogságban ilyen rendíthetetlenül, hogy még a testvéri gyász fájdalmát is elnyomja a dolog?), TALÁN. Hát ennél vigasztalóbban, figyelmesebben ki viselkedhetne George-dzsal... mondjuk alig bármelyik ember kapásból az utcáról.
Az, hogy Fred vagy George tenné, amit tesznek, vitatható kérdés, nem is mennék bele. De hogy pl. Molly öngyilkosságot kíséreljen meg? Kizártnak érzem. Ő az anyatigris, akinek össze kell fogni a családot... a többi karakternek se éreztem jellemző vonásait, mintha egyáltalán nem is akartad volna őket valóssá és önmagukká tenni.
III. Cselekmény - 7/10
Elég vad elgondolás képezi a történet magját, viszont eredetinek eredeti, és úgy gondolom, hogy viszonylag jól, érthetően, lineárisan fel volt építve, lehetett követni, és inkább csak apróbb logikai és morális tudnék vitatkozni veled - igaz, azokon tudnék. Még a párbeszédek logikája se igazán tiszta és egyértelmű. Az általad felvázolt túlvilág csöpögőssé, elrugaszkodottá, szájbarágóssá teszi az összhatást, szerintem inkább elvesz, mint hozzáadna.
IV. Stílus, forma & szerkezet - 6/10
Bevallom, az, hogy a Halloween már a tartalomleírásban helytelen írásmóddal szerepel, nem keltett bennem jó benyomást. Ahogy elkezdtem olvasni, többször ragozási, egyeztetési problémákkal, helyesírási hibákkal szembesültem. Nem "kezen" üti, hanem helyesen kézen vagy kezén, a halálfaló nem "elpusztult", hanem inkább mondjuk meghalt, mert az elpusztul szót állatokra szokás használni. A stílusod nem éppen kiforrott, annyira csupasz és kopár, hogy szinte fázik szegény, csupa tőmondat, leegyszerűsített szerkezet, nagyon a történetre koncentrálsz, elfelejted, hogy a tálalás is fontos. Érdemes lenne sokat és lehetőleg minél több műfajt, esetleg szépirodalmat, talán lírát is olvasnod. A szerkezet viszont működött, szerintem.
V. Összkép - 6/10
Kicsit gondban vagyok, nem tudom, hogy ha nem kihíváson olvaslak, egyáltalán végigolvasom-e ezt a történetet. A stílus nagy részben ízlés dolga is, de nálam nagyon számít, és ebben nem igazán evezünk egy csónakban, viszont az tény, hogy ötletes vagy (maga a történet sem semmi gondolat, de ezen belül külön megfogtál még apróságokkal is, pl. nagyon tetszett a cikesz formájú aprósütemény, ilyenek kellenének még, olyan hihetővé, színessé teszik a világot!), és fel tudsz építeni, le tudsz vezetni egy történetet érthetően, tisztán - ha nem is minden pontjában hitelesen. A halloweeni borzongást is kimondottan jól elkaptad.
Biztos vagyok benne, hogy még rengeteget fogsz fejlődni, és a továbbiakban sikerekben (és hasznos, építő kritikákban) gazdag új évet kívánok neked!
Pontok még egyszer:
I. 10/10
II. 6/10
III. 7/10
IV. 6/10
V. 6/10